MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1974
1974-01-23 VB_442 - 1974_VB 442/3
-21 ./ NxiPI:•:•:•, J ÍÁRGYALAS-A ELOLDÓ: dr. Rusznák János elvtárs. Rusznák elvtárs kiegészítésként tájékoztatta a Végrehajtó Bizottságot, hogy az előterjesztést előzetesen a pártéuitési bizottság is megtárgyalta és az Írásban meghatározott és elemezett végrehajtással, valamint a további feladatokkal egyetértett. Azonban néhány hasznos megjegyzést tett. 1./ A határozat végrehajtását pozitivnak értékelte, azonban ugy látta, hogy az alap szervezeteknél szükséges még megfelelő intézkedést tenni, ahol elsősorban a differenciált követelményeket kell erősiteni, másrészt a tudatos, tervszerű kiválasztást, előkészítést kell folyamatosabbá tenni. 2./ Megállapította továbbá, hogy különös tekintettel a fizikai dolgozók körében, elsősorban a nagyüzemi szakmunkások körében a megfelelő kiválasztást, a munkásokkal való törődést kell előtérbe helyezni, s ebbe a munkába az alapszervezeteket be kell vonni. 3./ A határozat második részében, a párttisztulást illetően, elsősorban a pártalapszervezetek vezetőségei felé kell megfelelő intézkedést tenni, hogy ne csak az elbeszélgetések történjenek meg, hanem az ezzel kapcsolatos szükséges intézkedések is. 4./ Az elutasításokkal összefüggésben megállapította, hogy ennek egyik oka a gyenge kiválasztásban keresendő, ezért kénytelenek az elutasítás módszeréhez folyamodni, ebben is további előrelépést kell tenni. Ezenkivül tájékoztatásul elmondta, hogy megkapta a megye a végleges keretszámot, melynek alapján javasolta az előterjesztésben szereplő arányszámot 72,5 %-ra módosítani. Hozzátette, hogy ebben az évben nem kell törekedni a fizikai dolgozók arányának nagyfokú emelésére, hanem a megkapott arányt tartani kell. Végezetül egy helyesbitést tett: az 5. oldalon a pártból kikerültek számát 236 főre kell javítani. / számelirás történt/. A kérdésekre adott megfelelő válaszadás után F rank elvtárs a napirend felett vitát nyitott. VITA; Hidas elvtárs tudomásul vette a kérdésére adott válaszadást. Megemlítette, hogy a jelentés foglalkozik a nők helyzetével, mely szerint kevés az újonnan felvett nők számaránya. Felvetette ezzel kapcsolatosan, hogy szerinte az iskolai végzettséget tekintve csökkenő tendenciát mutat az újonnan felvettek között, annak ellenére, hogy 20 évesekről van szó, akiknek megvan a lehetőség a továbbtanulásra. Javasolta egy kicsit ebben is tovább lépni, mert amikor a párt erősítéséről van szó, helyes lenne ha ez abban is megmutatkozna, hogy ne mindig csak az alsóbb iskolai végzettséggel rendelkezők kerüljenek a pártba, hanem az azzal birok is. Problémaként emiitette, hogy szerinte a fiatalokkai való megfelelő foglalkozás nem agy történik, mint ahogy érdemben szükség volna erre. Szeretné, ha itt a spontanités háttérbe szorulna és a tervszerűség kerülne előtérbe. Egyetért Rusznák elvtárs kérdésekre adott válaszadásával, különösen azzal, hogy ne csak akkor foglalkozzanak megfelelően egy párttaggal, amikor már reménytelen, hogy ne lépjen ki a pártból, hanem a megfelelő megelőző tevékenységre nagyobb culyt kell helyezni, és alsóbb szinten is rá kell irányítani a figyelmet az ilyen jelenségekre.