MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1974
1974-04-30 VB_448 - 1974_VB 448/37
- 4 ~ A középiskolák esetében a szülői látogatás nehezebb, mert igen nagy területről történik a tanulok beiskolázása* A szülői értekezletek megtartása valamennyi oktatási intézménynél rendszeres, és azon a szülök megjelenése általában kielégi tó* fi A fogadóórákon való megjelenés javult. Általános tapasztalat, hogy a szülők többsége szívesen vállal részt egyes feladatok megoldásában. Pl. pályaválasztási kiránduláson, táborozáson való részvétel, gyűjtőmunkában való segités, kötelességtudásra való nevelésben való segités, stb. A jó irányú törekvések ellenére a szülök egy kisebb részénél ma is tapasztalható még, hogy passziv az iskolai problémák iránt, és a gyermek nevelését teljesen az iskolára kivánja bizni. A munkahelyek vezetői és kollektívái részéről nagyobb 3egitséget kell nyújtani etéren az iskoláknak*A Központi Bizottsági határozatnak megfelelően a városi pártbizottság határozatában'is jelentős figyelmet ^szentel a szakmunkásképzésnek. A határozat megjelenése óta javult^az üzemek és az iskola kapcsolata. Az iskolákhoz kapcsolódó valamennyi munkahelyen oktatási felelős van beállitva. A tanulók gyakorlati képzését megfelelő szakemberek /mesterek/ látják el. Az iskola szórványoktató beállításával biztosítja a tanulók egyéni foglalkozásainak segitését. /heti félóra tanulóként./ Jelentős fejlődés, előrelépés mutatkozik az üzemi tanműhelyek létesitése és berendezése terén. /Vízgépészeti váll. Munkácsy és Köröstáj tsz, mezőgép, APIT, szabó szövetkezet, építőipari és karbantartó szövetkezet, épitőipari vállalat. Az eredményes munkát segiti az a tény is, hogy az üzemek vezetőivel sikerült elfogadtatni a szakmai követelmény szintet. Ennek érdekében együtt dolgoznak az iskolával. A szakmunkásképző intézet nevelői,* szakoktatói rendszeresen felkeresik a szülőket, ennek eredménye az, hogy mig az I. évfolyamon általában 50 %-os a szülők megjelenése a szülői értekezleteken, addig a II. III. évfolyamon eléri a 70-80 %-os megjelenést. Nehezíti az iskola munkáját, hogy három megye területéről iskoláz be, és különösen a vidéki tanulók között igen sok a hátrányos helyzetű. Pl. jól kereső szülők, de a gyermekeik jövője iránt kevés felelősséget érzők*' A felnőtt, és emeltszintű oktatási formákra jelentős számú a jelentkezés,^ugyanakkor viszont mintegy 30 %-os lemorzsolódás tapasztalható az első félévben. Pl. szakközépiskolai tovább-* képzésre jelentkezett 170 fő, e3 ebből 123 vizsgázott félévkor. A lemorzsolódás döntő oka, hogy egyes munkahelyeken a vezetők nem teremtik meg a továbbtanuláshoz szükséges feltételeket. Változatlanul nagy^gondot jelent a mezőgazdasági szakmunkás** képzésben résztvevők arányának növelése. Ez elsősorban nem anyagi, vagy érdekeltségi, hanem tudati okokra vezethető vissza. 1/515.