MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1973

1973-10-17 VB_434 - 1973_VB 434/8

oktatni, hogy a politika megvalósításáért folytatott harcban vív­ják meg az eszmei csatát ás ne ettől elvonatkoztatva. A tagfelvétellel kapcsolatosan nem tudja, hogy a megye hogyan áll az első kilenc hónapban. Év elején - országos tapasztalat szerint­keveselték az adott keretszámot, s most kiderül, hogy nem tud­ják a megyék teljesiteni. Nagy pozitivumnak tartja, hogy a tag­felvétel most kezd erőteljesen politikai kérdéssé válni. Ugyanak­kor egyes pártalapszervezetek ugy értelmezik, hogy tagfelvétel­zárlat van. Ezt is meg kell irni, ha van ilyen jelenség. Tapaszta­lata szerint, ha nincs is kimondva, gyakorlatilag ilyen jellegű értelmezést kap. Ezekről a politikai kérdésekről kell beszélni a párt belső szervezeti kérdéseit tekintve, hogy miben mennyit mentünk előre. Az összefoglalóban - szerinte - nyugodtan lehet ezzel foglalkozni, világosan kimondani, hogy ebben és ebben előbbre mentünk, azonban nem kell különösebben magyarázkodni. Továbbá, hol van a legtöbb gyengeség. Őszintén meg kell mondani a gyengeségeket ie. Legfon­tosabb, hogy alapszervezeteink túlnyomó többsége képtelen még a po­litika helyi adaptálására, és az irányító párt szerveknek itt van nagy feladata. Meg kell tanitani az alap szervezeteket az adap­tálásra. Másrészt: hogyan néz ki s centralizmus érvényesítése. Meg kell mondani, hogy az érvényesítés mellett vannak olyan jelenségek, hogy a sok határozat a centralizmus ellen hat, mert az alapszer­vezetek képtelenek minden határozatot végrehajtani, s akor azt csinálják, hogy kiválasszák a 22-ből - a nekik tetsző - kettőt, amit fontosnak tartanak, és a többit nem hajtják végre. S ez tor­zulást eredményez. Itt kell beszélni olyan kérdésről, mint a tit­kárcentrikusság. Elmondta, hogy ha olyan értelemben beszélünk ró­la, hogy az alapszervezet életének meghatározója egy kicsit a titkár, s mivel az alapszervezetben első a titkár, akkor 0 ezzel egyetért. Ez igy lesz még hosszú időn keresztül és arra kell tö­rekedni, hogy a titkárok legyenek a legképzettebb, legáldozctké­szebbek, de harcolni kell az ellen, hogy a titkár döntsön egye­dül olyan kérdésekben is, amelyekben a vezetőségnek, taggyű­lésnek kellene. léhát ne járassák le a titkárokat, de harcol­ni kell az olyan gyakorlat ellen, amely a kollektiv vezetést megkerüli. Itt kellene beszélni a pártszervezetek belső életéről röviden. Az irányitó pártszervek feladatánál két fontos dolgot emiitett pozitívumként: 1./ hogy az irányitó pártszervek munkájában a X. kongresszus óta erősödő mértékben jelentkezik ahatározatok vég­rehajtásának ellei-örzésével való foglalkozás, - országos jelens' ­ként emiitette -, ezelőtt 5 évvel ez nem volt tapasztalható. Ez nagy pozitivum. 2./ az elmúlt években, különösen a Pol.Biz.hatá­rozata óta, járási, s városi határozatok alapján nagymértékben előtérbe került az alsó párt szervek helyczini segitéee; az appa­rátus - ha nem is teljesen -, továbbá az aktivisták munkája nagy­mértékben arra irányul, hogy az alsóbb szerveket segitse. iJiben látják, hogy nincs előrelépés: abban, hogy nem segitik e­léggé az irányitó szervek az alapszervezeteket, hogy hatékonyab­ban tudják adaptálni a határozatokat• Sok az általános elveket megismétlő határozat. Az irányitott alapszervezetek sajátos lehetőségeit. fozitÍvűmként emiitette, hogy a figyelem az alapszervezeti munka segitségére irányul, de ennek a szinvonalat még nem lehet kielégi-

Next

/
Oldalképek
Tartalom