MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1973
1973-12-27 VB_440 - 1973_VB 440/8
- 7 ami az itt élő embereknek jövő évi megélhetését biztositja. Ilyen a régió területén a kunszentmártoni Húsfeldolgozó, tejtársulások, 3ékós Csongrád épitőanyagipar koncepciója. Ipartelepítéssel kapcsolatosan is most le3z egy tárgyalás, 15 éves távlati elképzeléseket dolgoztak ki az ÉVM különböző területfejlesztési intézeteknek é s elképzelhető,hogy a megye esetében a régió ajánlásaival szemben is állást foglal,mert ha nekünk Szeghalom vagy Kovácsháza fáj, akkor mi azt vetjük fel,hogy szép a fejlesztés,de nekünk mást adjanak,mert ez nekünk nem vág. Hidas elvtárs: elmondta, az anyaggal kapcsolatban,hogy tul optimista jelleget nem hord magával. Hosszú évek óta különböző anyagokat tárgyalunk,különböző emberekkel, az illetékes megyei párt, állami vezetés beszélgetéseket folytatott, ez megmagyarázható a megye sanyarú helyzetén. Ennek ellenére különösebb előrelépés nem tapasztalható. Azt kell megoldani, hogy megyénk a terményeit itt dolgozná fel. Szép a gyulai Húskombinát, beindul a jövő évben, nagyobb %-ban sikerül a feldolgozást eszközölni,mint eddig. De még igy is sok lesz az,amit élő állapotban fognak elszállitani. A népgazdasági tervet figyelembevéve Békés megye is Magyarország területéhez tartozik,ennek egyik megyéje. Területét illetően 7. nagyságrendjét tekintve. De amikor az ur asztaléhoz való letétel vizsgáljuk, sokkal előkelőbb helyet kellene elfoglalnunk. Vegyük figyelembe, hogy pld.Csongrád megye mit kapott és Békés megye mit kapott. Egyetért azzal, hogy Szabolcs megye uj csoportos beruházásokat kapjon, de Békés megye sem áll sokkal jobban Szabolcsnál. Kovács elvtárs: elmondta,ho^y az északi és déli járások problémája erősen kifejeződik abban,hogy a területi érdekeltség megváltozott. Hidas elvtárssal egyetértésben saját erőnkből kellene ezt megoldani, nemcsak célcsoportos beruházásokkal. A mezőgazdaság speciális övezetében még nagyobb lesz az elvándorlás. 3 ezer ember elvonatkoztatásában, ez nagyon sok, ezen változtatni kell. Örültünk annak,hogy néha kezdeményezők voltunk a közlekedési koncepciók nngvalósitáséban. A főhatóságok részéről a honorálás nem jó. Ha a kmt- nézzük, az országos átlagot megütjük. De az utak minőségében nem. Zsúfoltak az utak. Itt nem halljuk a KPM hangját. Nincs elegendő épitési kapacitás. A meglévő anyagi eszközeink felhasználását vizsgálni fogja. Nem lesz megépitve az a lakásmennyiség, amit az 7. ötéves tervben terveztek. Ha igy van, hiába kérünk ujabb segitséget. Az ip8r további fejlesztését szükséges fejleszteni. Baukó elvtárs elmondta, hogy az épitöip^r olyan áldatlan helyzetben volt, xiogy nem volt beruházás, felfutott egy-ket év távlatában az épitoip^ri kapacitás, de mivel nem volt komolyabb beruházás, talajdonképpen a szintentartást se tudták megoldani. A OTP-lakásokkal kapcsolatban elmondta, aogy nem "futnak el", hanem szinten maradnak, 1975. után pedig az OTP-Iakásokra kerül majd a sor. Szabó elvtárs javasolta a Végrehajtó Bizottságnak, hogy <-* jelentest tájékoztató jelleggel vegye tudomásul. Megjegyezte, hogy egy sor dolgot - főleg az ötödik ötéves tervidőszakkal kapcsolatban - tisztázni keli. Elmondta, hogy nincs az agrárfejlesztés ellen, viszont ahogy az a jelentésben le van írva, ugy nem helyes, - pl. a 4. oldal utolsó bekezdésének első mondata, - a perspektívát figyelembe véve - nem hely^tálló.