MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1973

1973-11-28 VB_438 - 1973_VB 438/3

HIDAS ELVTÁRS: elmondta, hogy náluk is 5 szocialista brigád működik. Ö maga már kérte évekkel ezelőtt, hogy a Közalkal­mazottak Szakszervezetében próbáljanak az Ő részükre felada­tokat meghatározni. Ugyan ezt kérte a Minisztériumtól is, mivel a BM nem termelő vállalat, de vannak olyan területek náluk, ahol szocialista brigádokat alakitottak és nem is rosszul tevékenykednek. A szakszervezetnek az alapkövetel­ménye náluk bizonyos mértékben eltérő, nem olyan, mint a termelő vállalatoké. Kérése volt, hogy adjanak ötleteket,té­mákat, hogy náluk a szakszervezet tevékenysége mire is ter­jedjen ki. Mennyire tudja segiteni az Ő munkajukat,feladata­ikat. Másik:a szocialista brigádok elkészitették az ő maguk vállalásaikat, ami Hidas elvtárshoz is elkerül, megnézi mi az,amit vállalnak, a hármas jelszó figyelembe vevődik-e, mind ezt figyelembe véve megállapítása az, hogy a vállalások nagyrésze a munkaköri tevékenységhez tartozik. Pluszt nem tartalmaz. Ami a szocialista brigádok elsőrendű feledata,az, hogy nem azt teszi amiért a bérét kapja, hanem annál többet. Vissza kell nekik adni,megtárgyalni velük,hogy mit kivánunk tőlük. Többet adjanak annál,mint amiért a fizetésüket kapják. Éppen ezért előfordult olyan,hogy mint szocialista brigád nem fogadták el őket, nem érte el a kitűzött mércét. Olyan is volt,hogy elérték a szocialista brigád cimet,de a követ­kező évben nem kapták meg,mert már sablonosán dolgoztak.Séma­szerüen. Ez azért van igy,mert nem akarják lejáratni a szoci­alista brigád értékét,mint olyat. Aszakszervezetnek több se­git3éget kell adni a szocialista brigádoknak, a szakszerve­zeti titkárokon,bizalmiakon keresztül,hogy megoldhatóbb,konk­rétabb legyen a vállalás és a vállalás teljesítésének értéke­lése. Ne szegyeijük megmondani, hogy nem tudták teljesiteni azt, amit vártak tőlük. Ezt szélesebb körben is alkalmazni kell, hogy tartalmában is jelentősebb legyen a szocialista brigádok ilyenirányú tevékenysége. CSEREI ELVTÁRS: Nagy elvtárs beszámolójának javaslati részé­hez elmondta,hogy a Szakszervezetek Országos Tanácsa hazánk felszabadulásának 30.évfordulójára munkaversenyt hirdetett hazánk dolgozóihoz azért,hogy lelkesitse az embereket a to­vábbi munkaversenyre, Ebben a szakszervezetnek is van szerepe. Elsősorban nagyobb, jelentősebb üzemekben tegyék az ilyen ajánlásokat. A szakszervezet felhivása utalni fog a munkások kezdeményezésére. Megjegyezte,hogy nem tartja szükségesnek, hogy helyi felhivást adjunk közre, a munkások kezdeményezését támogatjuk ezzel. Közismert az is,hogy a munkások kezdemé­nyezését nem vesszük észre megfelelőképpen. Van a megyében olyan brigád, amely garanciát vállalt a munkájáért. Ezeket akarja támogatni, lényegesnek tartja. KOVÁCS ELVTÁRS: elmondta,hogy Nagy elvtárs beszámolóját reá­lisnak tartja, ^egativ, pozitiv oldala van.Ugy van most,hogy jelenleg a pártszervezeteink sokkal nagyobb összefogói,kez­deményezői a munkaversenynek,mint a gazdaságvezetés,vagy a szakszervezet. Mindkét részről sok tennivaló van. őket kellene felelőssé tenni ? hogy ne csak a népszerű dolgokat vállalják, hanem a népszerűtlen feladatokat is. A szakbizottságnak jobban kellene segiteni a megyei szerveket abban, hogy világosabban lássanak, értékeljék a Szakszervezetéé Országos Tanácsa irányel­veit. /

Next

/
Oldalképek
Tartalom