MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1973
1973-10-31 VB_435 - 1973_VB 435/5
- 4 UHSRECZKI ELVTÁRS: megállapította, hogy a lakásprobléma nem fog egyik napröl a másikra megoldódni. Elmondta, hogy ez a kérdés néhány társadalmi rétegnél - de főleg a munkásoknálkülönösen feszítő. Véleménye szerint főleg azért, mert a munkások keresete kisebb. Elmondta, hogy a Központi Bizottság szervei nagyon nagy fontosságot tulajdonítanak ennek a kérdésnek és éppen ezért az állami szerveket kötelezték arra, hogy mérjék fel a helyzetet - rövid idő ellenére is - és vonják le a megfelelő következtetéseket. Pozitívumként emiitette, hogy a munkások 3ok örömmel fogadták a pénzügyi feltétel könynyitését, viszont emellett nagyon sok negatív tapasztalatot is megállapított. Ilyen negatívumnak említette azt, hogy az OTP beruházású társasházak értékesítése felé toldódott el, ez az akció, -^z természetes követelménynek vette, viszont felhívta a figyelmet, hogy a jövőben nem lehet hagyni ezt a megoldást.Országos tapasztalatként emiitette,hogy több vállalatnál előfordult, hogy a hiteleket rövid időre - 10 évre, sőt volt, ahol 4 évre - adják a munkásoknak. Megállapította, hogy ez nagyon helytelen azért is,mert a dolgozók életszínvonala így nagymértékben veszélyeztetve van. Elmondta továbbá, nem biztos,hogy jót teszünk egy munkással ; ha bevonjuk a vállalati munkáslakásépitési akcióba. Erején felüli tervek megvalósítására birjuk rá. Együttműködés kellene a vállalat és a tanács között a lakásépítés formáját illetően. Az, hogy uj lakást építsünk,vagy OTP beruházásban társasházakat építsünk munkáslakás feltételekkel, az a későbbi terhek nagyságára van kihatással.Ehhez kapcsolódó a lakásépítési szövetkezetek problémája, össze lehetne kötni a lakásépítő szövetkezetek tevékenységét,építési koncepcióit tekintve a munkáslakás építés pénzügyi feltételeivel. A lakásépítő szövetkezetek működésénél az építkezés során lehetőség van a társadalmi segitségy re, amely az építési költségek csökkentése irányában hat. "érlakás területén a ir.unkások részéről nem tul nagy az érdeklődés. Nem tudjuk mi lehet ennek az oka. Országos adatok szerint is felismerték a munkások a szövetkezeti kivitelezésben rejlő előnyöket. Ide kellene orientálni jobban a munkásokat. Az 5. ötéves terv előkészítése jelenleg folyik,még csak koncepciók alakultak ki, ígéretet nem lehet tenni még. kz már biztos,hogy az 5.ötéves terv során valamilyen értékű állami támogatás biztositható lesz, a nem állami lakásépítkezésekhez az infrastruktúra megteremtése érdekében. Azt még nem tudjuk, milyen fejlődés várható. Ha ilyen 1 ehetőség lesz, műszaki oldalon nem lesz akadálya a többszintes terepszerü lakásépítésnek.A munkásokat ide lehetne irányítani. Hogy mennyire lehetne a lakásépítő szövetkezetekre támaszkodni az eddigi adatok is jól bizonyítják a 3Z0V0SZ-tól kapott tájékoztatás szerint 13 lakásépítő szövetkezet alakult a megyében, további J> szövetkezet előkészítése folyamatban. Az anyagban megfogalmazásra került a területek gazdaságos kihasználásának szükségessége.Az anyagban és a határozati javaslatban is benne van az állami lakásépítés növekedésének szükségessége. Mncsmés véleménye a területi gazdaság fejlesztési osztálynak sem, az állami szerveknek sem. Hogy mi lesz az 5. ötéves tervben a lakásszámokkal még nem tudjuk. Az került megfogalmazásra, hogy néhány súlyponti fejlesztési terület mellett az iparosodó megyéket is az állami lakásépítés eddigi nagyságát tekintve Béké3~ megye problémája is jelenig - az 5. ötéves terv során az átlagot meghaladó mértéket szükséges fejleszteni. Hogy ez a terv-