MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1973
1973-10-31 VB_435 - 1973_VB 435/3
Hidas elvtárs véleménye szerint a jelentés minden lehetőséget megragad annak érdekében, hogy a következő ötéves tervben meglévő aránytalanságokat valamennyire egalizálni tudja. Jó lenne mondta - ha az a perspektiva - amit Szirmai elvtárs a televízióban mondott - Békés raegyében is érvényesülne. Megemlitette, hogy jó, ha valakinek saját lakása van és abban lakik, de vannak olyan helyzetek, amikoi* ez megvalósíthatatlan. Példának emiitette azokat, akik beosztásuknál fogva - katonatisztek, rendőrök - "ma itt, holnap már máshol" vannak. Véleménye szerint a családi ház sokszor a jó kádermunka gátja is, mert sok rátermett elvtárs azért nem mozdul el onnan, ahova letelepedett, mert esetleg családi házzal rendelkezik. Elmondta, hogy minden lehető alkalmat ki kell használni annak érdekében, hogy a lakásépítési keret az elkövetkezendő tervidőszakban az eddiginél lényegesen gyorsabb legyen. Kovács elvtárs véleménye szerint a lakásépítési akciót valakinek össze kellene fogni, és szervezni. Kifogásolta a megépült lakások formáját, sablonosnak találta, ami - véleménye szerint rossz hatással van egy-egy város, vagy község hangulatára. Elmondta, hogy jobban kellene propagálni a sajtóban a szocialista brigádok tevékenységét egy-egy dolgozó lakásának megépitése során. Véleménye szerint Békés megye lakásellátása - az ország vidékeihez viszonyitva - az utolsók között van. Elmondta, hogy ez nagyon gátolja a jó politikai munkát. Várainé elvtársnő egyetértett Hidas elvtárssal abban, hogy a lakáselosztásnál jobban figyelembe kellene venni a nagycsaládossokat. Véleménye szerint a három gyerekes család ideális feltétele a jó lakásellátás. A központi elosztásnál problémát lát ezen a téren. Véleménye szerint Az ország többi részén jobb arányú az állami erőből épült lakások száma. Elmondta, hogy a lakásprobléma a politikában is visszahúzó erő. Szabó Sándor elvtárs elmondta, hogy a végrehajtó bizottság előtt pontosan ismert Békés megye másfél évtizedes helyzete. Megállapította, hogy a Központi Bizottság múlt év novemberi határozatát Békés megyében - különösen a munkások; de általában is - nagy örömmel fogadták. Ez lenditett is a napirenden lévő téma előrejutásán. Megállapította, hogy ezt egy-két év alatt - de még egy ötéves tervidőszak alatt - sem lehet megoldani. Hozzátette, hogy viszont változatlanul kritika középpontjában állnak ezek a kérdések, főleg a munkásközvélemény középpontjában. Elmondta, hogy változatlanul jelentkezik az igény.- a párt és a tanács felé hogy a berintekezkedesek, lakasintezkedesek, és a lakásfejlesztéssel kapcsolatos problémák megoldást nyerjenek. Azért is - állapította meg - , mert Békés megyében a munkásbér, a szakmunkásbér az országos vidéki átlaghoz viszonyitva 8-12 %-kal változatlanul alacsonyabb, a segédmunkások bére pedig 5—6 %-kal alacsonyabb. Elmondta, hogy nagyon jelentős a munkások körében meglévő előtakarékosság, főleg olyan céllal, hogy lakást vásároljanak. Ebből következtette, hogy Békés megye kénytelen volt - éppen az elotakarékosság miatt - előbbre lépni az OTP-lakásépités terén. Ugyanakkor megállapította,- már hosszú évek óta igy van - hogy a lakások belső összetétele "kritikán aluli." Képtelennek tartotta, hogy egy megyepolitikát, pontosabban a politika megvalósítását Békés megyében a gyakorlatban ilyen körülmények, helyzet közepette - valósitsák meg, különösen ha ezt a munkások oldaláról vizsgálják. ___