MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1973

1973-08-22 VB_429 - 1973_VB 429/16

A kiállításokon, hangversenyeken, színházi előadásokon, szakkö­rökben, klubokban, tevékenyen részt vevő, illetve azokra eljá­rók ugyan - abból a körből tevődnek ki* a ez járásunk lakossá­gának mintegy 5-10 %-a. Ez az aránytalanság alapvetően Megkér­dőjelezi egész közművelődésünk hatókörének, hatékonyságának meg­ítélését. Viszonylag jó a helyzet a könyvtári tevékenységben. Já­ráounk minden 5. állampolgára, mintegy 16.000 fő, könyvtári olva­só. Amennyire örvendetes, bogy ennek döntő többsége 1$ éven aluli, diák /4.200/ fő, annyira sajnálatos, hogy a 10-6>ö-ig terjedő kor­osztály csak 1.300 fővel szerepel. Az olvasóknak 11,9 %-a munkás, 11,8 *>-a parasztolvasó. A hatókör egyik nagy problémája, hogy a munkásság és a parasztság részvétele lényegesen alacsonyabb, az elviselhetőnél. Amint egy 20 szakkör és csoport tagságának 5-10 /í-a munkás és paraszt dolgozó, ezek io szinte kivétel nélkül fi­atalok. A mezőgazdasági jellegű, közvetlen gazdasági érdekeltsé­gű körök /méhész, baromfi tenyésztő, stb./ tagjai elsosorgan idő­sebbek. Az ismerettérjeaütésben valamivel jobb a helyzet, tekintet­tel arra, hogy az év mintegy 3-400 TIT előadás, több mint fele üzemekben, taz-ekben valósul mog. Ugyanakkor nem kevés azoknak az üzemeknek a száma, akik ntfum fizetnek, de a szervező munkát nea felelősséggel csinálják. A közművelődés számára legaktívabb réteg a* ifjúság. A művelődési otthonok rendezvényeinek, a hangversenyeknek, mozi előadásoknak, kiállításoknak, szakköröknek, kluboknak látogatói döntő többségé­ben fiatalok. Sok probléma van azonban a KISZ szervezetek és mű­velődési intézmények kapcsolatával. Bea kisebb gond az sem, hogy a járás üzemel még mindig kevésbé használják ki a fiatalok agili­tását, dinamizmusát, s gyakori, hogy a fiatalság nem tud mit kez­deni növekvő szabadidejével. Az üzemek szakszervezetében a jövő­ben nagyobb szerepet kell vállalni a közművelődési •luinkában. A .Járás művelődési, infrégr^ónyc.i.bsn a nehézségek ellenére több te­rületen jó munka folyik. A közművelődési intézmények "a Békés megye közművelődési irányelvei 1971-75-lg munkaterv alapján dol­goznak. Tartalmi munkájukban jó eredményt értek el a politikai, világnézeti nevelés területén, ez elsősorban isutéretterjesztő e­leadásokon, társadalmi és családi ünnepségeken, az ifjúsági klub­bókban, • testvéri népekkel való baráti találkozókon tapasztalha­tó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom