MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1973

1973-06-01 VB_424 - 1973_VB 424/23

- 6 •­A pozitív értékelés mellett sok helyen birálták a tanácsok munkáját. Kifogásolták, hogy a tanácstagi beszámolók nem rendszeresek, hogy egyes tanácsok tevékenységéből hiányzik a lakosságot mozgósító tevékenység. A tanácsi apparátus egyes tagjai felszínesek, durvák a dolgozókkal szemben. A világnézeti etikai kérdések között legvitatottabbak a kispolgárisággal összefüggő kérdések voltak. A kisárúter­melés lehetőségét és szükségességét a szocializmusban, tár­sadalmilag hasznos tevékenységnek Ítélték meg. Emellett nagy hangsúlyt kapott a gazdasági és jogi szabályozásuk szük­ségessége. A jelenlegi szabályozást fontosnak itéli meg, u­gyanakkor hatásfokát nem tartják kielégítőnek. Szerintük ez lehetőséget teremt spekulációra. A vita során tisztázódott, hogy a kispolgáriság milyen okokhoz kötődik, hogy a kispol­gáriség mint szemlélet, mint gondolkodásmód, mint magatar­tás jelentkezik a szocializmusban. A kispolgáriság megnyil­vánulásával kapcsolatos jelenségek, eléggé leszükitetten, az anyagiasság, a harácsolás, az önzés jelenségei köré cso­portosultak. Bár emellett mas jelenségekre is utaltak. Az egyes kispolgári jelenségek okát rj "gyorsan növekvő igényekkel hozták összefüggésbe, pl. "Az igények gyorsabban nőnek, mint ezek kielégítésére szolgáló lehetőségek. Ezért találkozha­tunk a különböző jövedelmet kiegészítő munkák nagy számával, maszekolással, túlórázással," stb. Ez azzal jár - mondják, ­hogy a meggazdagodási vágy hajtóereje "megrészegiti" a ko­rábban becsületes emberek egy részét. Rájönnek az ügyeske­dés lehetőségére és kihasználják azt. Helyenként azt hang­súlyozták, hogy az anyagi érdekeltség és ösztönzés egye­seknél a mai viszonyok között túlzott mérvű, súrolja a ha­rácsolás határát. Kifogásolják, hogy egyesek az egyéni bol­dogulás lehetőségét a mindenáron - sokszor a társadalom ro­vására - való boldogulás céljára használja ki. E témán be­lül vetődött fel, hogy a vezetők egy része magas jövedel­mük ellenére túlságosan anyagias. A kispolgárÍ3ág jelen­ségeinek megítélésénél van hajlandóság arra, hogy minden anyagi gyarapodást a kispolgárisághoz soroljanak. A kis­polgári mentalitás megnyilvánulásaként tartják számon a protekciót is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom