MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1973

1973-03-23 VB_419 - 1973_VB 419/6

-5­járási és megyei szervektől mindenkor minden segitséget megkaptak, ha probléma merült fel. Nagyon szépen fejlődik a klubélet is és kitűnő folklóristát kaptak. Véleményük szerint erre az emberre so­kat lehet épiteni és sokat segithet a nemzetiségi kultúra fejlesz­tése tekintetében, A kétnyelvű felirat kérdésével kapcsolatosan példát emiitett Győr­Sopron megyéből. Elmondta, hogy bár ez nem nemzetiségi politika, de az emberek politikai dolgot csinálnak belőle. Külföldön is jóleső érzés tölti el az embert, ha kétnyelvű felirattal találkoznak. Ta­pasztalataik szerint a községi tanácsokon belül is kicsit problé­más az ez irányú felvilágositó munka, de a megyei, járási szervek részéről is ez a helyzet. Egyetértett Enyedi elvtárs felvetésével, hogy ezeket a dolgokat még egyszer felül kell vizsgálni. Elmondta, hogy a megyének nincs könnyű dolga, mert 3 nemzetiségiek laknak a megyében, annak ellenére - tapasztalataik szerint - mind­három ország felé politikai, kulturális, gazdasági téren egyaránt a kapcsolatok megfelelőek. Elvétve egy-két megjegyzéssel lehet ta­lálko zm, hogy ".., ott ugy van, nálunk igy van," stb. Az a válasz, hogy az az ő dolguk, azonban mi sem engedünk beleszólni a mi nemze­tiségi politikánkba. Elmondta, hogy ez a belső dolgunk, ugy csinál­juk, ahogy jónak látjuk, aho y tudjuk és ahogy anyagi lehetősége­ink megengedik. Úgynevezett anyagi követelésekkel sem lehet előáll­ni, s az ilyen túlzott követeléseket le is kell szerelni. Elmondta továbbá, hogy 8 nemzetiségi politika gyakorlati végrehaj­tása káderpolitikánktól is függ. Felveti az anyag is az iskolákban a káderek utánpótlásának biztositását, Felhivta a figyelmet, hogy országos jelenség; amikor nemzetiségi káderpolitikáról beszélnek, mindenki pedagógusokra gondol, valamint óvónőkre, azonban nem ebből áll a nemzetiségi politika, ez csak alapját képezi. Véleménye szerint a tudatos káderpolitikával kellene élni a távlati szervezésben ahhoz, hogy meg legyen a megfelelő káderutánpótlás. Elmondta, hogy minden embert a munkája után kell megitelni, és ha megfelelő embert találnak, akkor nemzetiségétől függetlenül kell beállitani a megfelelő helyre. Felvetette a nemzetiségű rádió kérdését is. Elmondta a pécsi nem­zetiségi rádió példáját, amelynek nagy sikere van. Véleménye sze­rint a nemzetiségi rádió olyan agitációs fegyver, amellyel élni kell. Végezetül megköszönte a Végrehajtó Bizottságnak a meghivést és kér­te a kapcsolat további erősitését.

Next

/
Oldalképek
Tartalom