MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1972
1972-02-18 VB_395 - 1972_VB 395/12
- 2 lamint a hazafias népfront bizottságai közösen rendezzenek helyi megemlékezéseket és koszorúzzák meg az 1848-as szabadságharc emlékműveit, emléktábláit. Az ünnepségeken méltatni kell a Dózsa jubileumi év jelentőségét is. A megyei lap emlékezzen meg a szabadságharc jelentőségéről és számoljon be a rendezvényekről. Felelős; PMO, KISZ KB, Nyári Sándor Cserei Pál Március 21, A Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 53. évfordulója tiszteletére a városokban és községekben a helyi szokásoknak megfelelően koszoruzási és megemlékezési ünnepségeket kell rendezni a helyi párt-, KISZ és tömegszervezetek közös szervezésében. A Békéscsabán, az 1919-eaek terén lévő emlékműnél rendezendő ünnepségen az MSZMP Megyei Bizottsága nevében dr. Fekete Antal és dr. Rusznák János elvtársak koszorúzzanak. A Népújság emlékezzen meg az évfordulóról. Felelős: PTO, PMO, KISZ MB. Cserei Pál Á prilis 4. Hazánk felszabadulásának 27. évfordulóját a városokban és községekben a kialakult szokásoknak, ill. a helyi párt- állami és társadalmi szervei döntésének megfelelően kell megünnepelni. Megyeszerte rendezzenek koszoruzási ünnepségeket a felszabadulási emlékmüveknél és az elesett szovjet és román hősök sirjánál. A Békéscsabán rendezendő koszoruzási ünnepségeken az MSZMP MB. nevében a felszabadulási emlékműnél Frank Ferenc és dr. Szabó Sándor, a szovjet hősök temetőjében Enyedi G. Sándor és Supala Pál elvtársak koszorúzzanak. A Lenin szobornál rendezendő KISZ fogadalomtételen az MSZMP MB-ot dr. Szabó Sándor képviselje. A felszabadulás évfordulójának ünnepségeire Arad megyéből 4 napra 4 fős politikai delegációt kell meghivni. A vendégek programját a megyei PTO és PGO-val együtt, külön dolgozza ki. A megyei Népújság méltassa az ünnep jelentőségét és adjon részletes tudósitást az ünnepi eseményekről. Felelős: PTO, PGO, PMO. Cserei Pál Április 22. V.I.Lenin születésének 102. évfordulója al)s$gÉi\ól a megyében lévő Lenin szobrok megkoszorúzásáról éa^&ikfgklékezéa módjáról