MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1971

1971-01-22 VB_367 - 1971_VB 367/36

9. Ezért a SZOT 1970. júniusi határozatát figyelembevéve javasolták a SZOT Oktatási Alosztályának, hogy megyénkben engedélyezzék a tisztség­viselők 2-3-4 hetes tanfolyamszerü helyi oktatását. /Az ehhez szükséges helyiség rendelkezésre áll./ A vezető szervek /a SZOT, szakmai EV, SZMT/ ez utóbbi néhány évben na­gyobb figyelmet fordítanak a káderek anyagi, erkölcsi megbecsülésére. Ez a végrehajtott bérkorrekciók, korpótlék bevezetése /szb.titkár/ ju­taluazás, kormány, szakszervezeti, miniszteri kitüntetések adományozá­sában jut kifejezésre. Az intézkedések kedvezően hatottak, de ne::; ele­gendők ahhoz, hogy a funkcionáriusok erkölcsi és anyagi megbecsülése biztositva legyen. A káderek egészségi állapotának figyelemmel kisérése érdekében a SZOT az évenkénti kötelező orvosi vizsgálatot vezette be. Az apparátus egész­ségi állapota, a túlzott leterhelés, a feszitett munkatempó miatt nem kielégitő. Az orvosi vizsgálatok szerint sok az ideg, sziv, érrendszeri megbetegedés. Növekszik azoknak a száma, akik egészségi állapotuk miatt nen képesek a növekvő követelményeknek eleget tenni. Különösen nem meg­nyugtató a helyzet, ha figyelembevesszük, hogy néhány éven belül ez hatványozottan jelentkezhet. Áthelyezésük más munkaterületre egyre ne­hezebbé válik. Szert a szakszervezeti mozgalomnak az eddigieknél foko­zottabb gondot kell forditani e problémák megoldására. A függetlenített funkcionáriusok 66,2 %-a 4o éven felüli. A.lo év»él hosszabb ideje függetlenített funkcionáriusok aránya 36,4 %. Amíg egy­felől pozitivan értékeljük a nagyobb élet- és mozgalmi tapasztalatuk­kal rendelkezők arányát, addig ez másfelől arra hivja fel a figyelmet, hogy nagyobb gondot kell forditani a jelenleg lo,3 ?S-ut kit<"V* aMirí-a?. káderek és a £3,5 #-ot ki*ova 3c-~4o év közötti S&otkor&ak arányának növelésére. 1% <.1*<JJ^. »égy év alatt jelentős jrv-;l's mutatkozik a. nők beállításánál. Az SZMT egyik titkára és n 8 negyei bizottsági titkár közül 4 nő. A könnyűipari,és élelmiszeripari üzemekben a függetlenített szb. titkárok többsége nő. Jelenleg 29,9 % a függetlenített női dolgozók aránya.

Next

/
Oldalképek
Tartalom