MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1970
1970-10-24 VB_362 - 1970_VB 362/31
által eddig követett bel- és külpolitikát, mely a magyar dolgozó nép érdekeit szolgálja. A megyei pártbizottság javasolja a pártértekezletnek, foglaljon ebben állást és kérje e politika megerősítését a kongresszustól. A megye párttagsága egyetértését fejezte ki a Szervezeti Szabályzat módosításának szükségességével, melyet a fejlődés és a bekövetkezett változások indokolnak. A megyei pártbizottság javasolja a pártértekezletnek, hogy a tervezet módosításokkal értsen egyet, és kérje a kongreszszustól annak a jóváhagyását. A két dokumentum vitája során a részkérdésekben számos eltérő vélemény és javaslat is elhangzott, illetve állásfoglalás született. Ezeket a megyei pártbizottság minősítette, állásfoglalását a Tisztelt Küldöttértekezlet elé terjeszti jóváhagyásra. Párttagságunk külpolitikánk alapelveivel egyetért,., helyesli annak céljait, törekvéseit. Alapvetőnek tartja a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal való szoros együttműködést, az internacionalizmus talaján,a kommunista és műnkáspár tokkal az egységre váló törekvést',* és annak állandó erősítését. ••• • •• : .v ; ' , •' ". • -. '..' ' t ;••:::'•.. k i.-\:\ ! •• . BA .kongresszusi irányelvek, I.fedezetével kapcsolatban nem merültek fel olyan kérdések,,vagy állásfogalások, amelyekre külön ki kellene térni. Néhány egyéni megjegyzés azonban volt, pl. '"meddig tűrjük az USA vietnámi agreszsziéját, adjunk több segítséget áz arab országoknak, mi'lesz az európai biztonsági konferenciával, stb. Égy pártalapszervezetnek van olyan állásfoglalása, hogy a kongresszus Ítélje el az egyre gyakoribbá váió terrorakciókat, ember és repülőgéprablásokat, amelyek ártanak a népek közötti fejlődő