MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1970

1970-10-24 VB_362 - 1970_VB 362/19

16 • • 6 ­déseket, és meghatározták a cselekvés fő irányát* i A megyei pártbizottság az elmúlt négy évben a IX, kongresszus határozatainak megfelelően irányította a párt­szervek és pártszervezetek tevékenységét. Fő törekvése volt a központi pártszervek által hozott határozatok végrehajtá­sának, megyei érvényesítésének me^zervezése . a határozatok végrehajtásának ellenőrzése, s ennek során szerzett tapasz­talatok hasznosítása* A megyei pártbizottság éves munkaprogramok alapján dolgozott, s az e szerinti előterjesztések eredményesen szolgálták a IX, kongresszus határozatainak végrehajtásátt a párt vezető szerepének , egységének erősítését} a gazda­ságirányítás új rendszerének politikáig gazdasági sikerét} a pártmunka új, a körülményeknek megfelelő munkástilusának kialakítását, Bav jelentőségű volt a megyei pártbizottság­nak a megye harmadik ötéves tervére, a gázprogramra, a mező­gazdasági termelőszövetkezetekre vonatkozó döntései. Esek a­lapján tovább erősödtek a megye termelőerői, s fe.i lődtek a szocialista társadalmi, gazdasági viszonyok, A megyei pártbizottság helyesen törekedett a megye mezőgazdaságának fejlesztésével egy időben az ipartelepítési politika megvalósítására . Ennek az eredménye, s nagy társa­dalompolitikai hatása az, hoey 18 000 új munkahellyel lénye­gesen enyhült a foglalkoztatottsági ^ond» a új gyáregységek, telepek létrejöttével politikai bázis,alakult ki nem csak a városokban, hanem számos községben is» Elmondhatjuk, hogy a megyei pártbizottság politikai állásfoglalásai, s az ennek nyomén tett intézkedések folytán Békés megye ma már nem kizárólagosan mezőgazdasági jelleggel bir, hanem olyan erősen iparosodé megye^ amelyben a mezőgaz­dasági tevékenység egyre inkább az ipari munka válfajává vá­lik . Ennek hatására fokozatosan csökken a város és a falu, a szellemi és a fizikai munka közötti lényeges különbség . BEKE5 '•-'..-. fCH LEVÉLTAR i

Next

/
Oldalképek
Tartalom