MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1970
1970-11-13 VB_363 - 1970_VB 363/40
HATÁROZATI JAVASLAT. 1»/ Az irányitó párt Végrehajtó Bizottságok, csúcs és alapszervezeti vezetőségek az adategyeztetés során, az augusztusi, szeptemberi taggyűléseken, valamint pártcsoportértekezleteken a küldöttértekezleteken elhangzott, vagy Írásban "benyújtott javaslatokat gyűjtsék össze, dolgozz.'k fel. A javaslatokat testületi állásfoglalásként juttassák el az illetékes állami, gazdasági, társadalmi és pártszervekhez, az ott dolgozó kommunistákat tegyék feleljssé a helyes és ésszerű javaslatok megvalósításáért P 2,/ 1 javaslatok megvalósítását folyamatosan ellenőrizzék* A decemberi párttaggyüléseken adjanak számot a munka menetéről, a javaslatokat az.l971# évi munka megtervezése scrán vegyék figyelembe, hasznosítsák. A párt végrehajtó bizottságok 1971 évben értékeljék a javaslatok megvalósítását, 3c/ A téli titkári tanfolymokon oolgozzák fel a vezetőségválasztás tapasztal?talt, vissza kell térni azoknak a kérdéseknek a tárgyal:".sara, amelyekben legtöbb félreértés;, illetve vita volt. Az olyanok, mint a munkás -• paraszt szövetség a munkásosztály, a pártdemokrácia kérdések.; 4./ Az alapszervezetek vezetőségeiben a választott testületek tagjai körében fel kell mérni a politi':ai iskoláztatás . igényeit és ennel^. megfelelően el kell készíteni az iskoláztatási tervet, Léké£c.aba„ 1970, november 6»