MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1969

1969-09-05 VB_333 - 1969_VB 333/38

- 4 ­II. A negye káderhelyzetének, szeaélyi feltételeinek terén oa. a legjelentősebb probléma a birák aránytalan korösszeté­teléből fakadóan az utánpótlás biztosítása ugy, hogy az megfelelően a nagasfoku politikai, szakmai követelmények­nek, s egyben biztosítva legyen az utánpótlás zökkenőmen­tessége, hogy az Ítélkezés színvonalában semmilyen téren ne köve ekézzék be visszaesés. A járásbirósági elnökök közül hárman 50 évnél idősebbek, köztük kettő a nyugdíjkorhatárt is meghaladta. A megyei biróság birái közül pedig hatan vannak tul az 50 éven, s hárman idősebbek 60 évnél. A járásbíróság birái vonat­kozásában hatan 50 év felettiek, ketten pedig meghaladták" a nyugdíjkorhatár6. Az a tény, hogy az idős vezetők és bi­rák száma ne.i csekély, önmagában már komoly gondot okoz, de kiváltképpen az a körülmény, hogy az idősebb korosz­tály a vezetői apparátus és a másodfokú biróságok tanács­vezetői, illetve birái felé tolódik el„ a megye igazság­ügyi apparátusát é'p-pen a legérzékenyebb pontján érinti. A. vezetők, illetve a fellebbezési tanácsok tagjainak -"utánpótlása kizárólag'már hosszabb gyakorlattal rendelkező" birák közül történhet. Az ilymódon magasabb beosztásba ke­rülő birák utánpótlása pedig'a fogalmazók közül birói ki­nevezés utján valósulhat meg. Ebben a vonatkozásban két tényező'befolyásolja'döntő mértékben az utánpótlás bizto­sítását. Az egyik as, hogy a megfelelő káderkiválasztás szükségképpen összefügg lakás biztosításával.'Vonatkozik ez a megyei biróság bíráinak utánpótlására is. Ezért az ál­lami szervektől hatékony támogatásra van szükségen, mert" egyébként a megyei bíróság utánpótlása a Gyulai Járásbíró­ságtól történhet jórészt,. ami esetleg a követelmények ro­vására mehet. A másik teryező, hogy bár jelenleg kilenc fogalmazó teljesít szolgálatot, azonban közülük csupán egy töredék az, amely legközelebb 1970. őszén nevezhető ki biróvá. Mindebből az következik, hogy igen megfontoltan, anélkül," hogy a Gyulai Járásbíróságot a gyakorlott birák elhnzata­Iával túlságosan meggyengitenénk, fokozatosan kell az egyes személycseréket lebonyolítani. Ezért idén az Oros­házi Járásbíróság nyugdíjkorhatárt mér betöltött elnökének, jövőre pedig a negyei biróság polgári fellebbezési tanácsa ogyik tagjának nyugdíjazása :.i utánpótlása történik meg. Az elmondottakból kitűnően bár igen nagy előrelátást, s" nem kis nehézséggel járó vezetői intézkedést igénylő mód­szerekre van szükség az utánpótlás biztosítása érdekében^ ugyanakkor viszont annak a - gyakorlatban már többször be­bizonyosodott - helyes elvnek teszek eleget, hogy magasabb beosztásra az utánpótlás ne negyén kivülről, hanem a szü-

Next

/
Oldalképek
Tartalom