MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1969

1969-09-05 VB_333 - 1969_VB 333/35

Gyulai Megyei Biróság elnöke Szigorúan.bizalmas Látta: Dr.Fekete Antal JELENTÉS a .bírói munka személyi feltételeinek helyzetéről Békés megyéb en. A bíróságokon folyó személyzeti munka hatékonysága terén kiemelt jelentősége van a Politikai Bizottság 1967. május 9-i határozatának a káder- és személyzeti munka továbbfej­lesztéséről. Az ennek nyomán megjelent 1001/1963.Korm.sz, határozat és az ennek az igazságügyi apparátusban történő végrehajtásáról szóié 110/1968. igazságügyminiszteri uta­sítás szabja meg megyénk bíróságainál is a kádermunka alap­jait. A bírósági káderaunkát, a személyi feltételeket alapvető- • en az határozza meg, hogy az igazságszolgáltatás elsősor­ban politikai tevékenység,'amelyben az állami akarat sajá­tos eszközökkel érvényesül. Bíróságaink az államhatalom szférájában működnek, s tevékenységüknek igen nagy a poli­tikai, gazdasági, társadalmi hatása. Bíróságaink munkájá­val szemben követelmény a törvényesség további megszilárdí­tása, az hogy a jogalkalmazás jogpolitikai elvei az Ítél­kezési gyaleo latban maradéktalanul alkalmazásra kerüljenek. E követelmén ékből engednünk nem lehet, sőt előttünk álló feladat az Ítélkezés színvonalának további emelése, az idő­szerűség, a bürokráciamentesség biztosítása. Mindezeknek csak ugy tudunk megfelelni, ha a személyi fel­tételek biztosítottak, vagyis ha az igazságügyi apparátus­ban népi demokratikus államrendünket, szocialista célkitű­zéseinket meggyőződéssel szolgáló, politikailag és szak­mailag jól felkészült birák dolgoznak. Ennek érdekében az elmúlt évek során az Igazságügyminisztérium számos jelentős intézkedést tett, ami a birák politikai, szakmai felké­szültségén: 1 !:, anyagi és erkölcsi megbecsülése fokozásának irányába hatottak. Megállapítható, hogy a megye birói apparátusa alapvetően és" összességében megfelel a szocialista igazságszolgáltatás kö­vetelményein.' :, amit az elmúlt évek során végzett munka ér­tékelése is alátámaszt. if

Next

/
Oldalképek
Tartalom