MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1969
1969-01-24 VB_315 - 1969_VB 315/5
H -3füzesgyarmati és a battonyai. Mindkettővel probléma van, mert értékében igen magas, és ezt a szövetkezetek csak nyereségük terhére tudnák megvásárolni. Kiss elvtársakkal tárgyaltunk: helyes lenne ha bérbe adnák ezeket a területeket. £./ A karbantartással kapcsolatos problémát jelezzük az anyagban is. iSz az a terilet, amelyben előre kellene haladni. A gépek javításával, karbantartásával kapcsolatosan kialakultak bizonyos formulák, melyeket azonban a csúcsmankák idején nem lehet betartani, s igy rövidül a gépek időtartama. VITA: NYÁRI SÁNDOR: A KB. 19C4-. II. 24— i határozata foglalkozott a mezőgazdaság fejlesztésének, továbbfejlesztésének feladataival, a gépállomások átszervezésével. Ennek a határozatnak végrehajtásában Békés megye rendkívül élenjárt - országos szinten is, különösen ket vonatkozásban; 1./ Békés megyében megvalósult a műszaki ellátottság mind szervezeti, mind elszámolási vonatkozásban. 2./ Békás megye példát statuált a szalagrendszerü javitásban is. fiz a hagyomány kötelez a javitások jelenlegi rendszerének átszervezésére. Szükséges azért, mert a kimunkált, négy éves módszerek idejüket multák, s ugy érzem, hogy a járható útkeresés kötelességünk is, s vannak törekvések a gápjavitás rendszerének megjavítására. A gépjavítóknak még előnyösebb a nem mezőgazdasági üzemek felé való teljesités, s éppen a hagyományainkhoz hiven tennünk kellene valamit a gépjavító munka megjavításának érdekében. Véleményem szerint ezen tevékenységet egyre inkább a tsz-közi társulások felé kell irányítani , mert ez a típus lesz képes megoldani a teljes műszaki ellátás rendszerét, ás megvalósítani a szalagrendszerü javítást. Erinek részletes kidolgozása az illetékes szervek feladata. Akkor mi lesz a gépjavító állomásokkal? Végezzék el például ezen társulások műszaki íelügyeletet, komoly segítséget adhatnak a szakmai továbbképzés érdekében, kölcsönözhetnének gépeket - anyagi ellenszolgáltatás fejében - a javítás idejére, s ezen túl szélesíthetnék "szimpatikus" tevékenységüket, a nem mezőgazdasági üzemek felé folytatott szolgáltatást. Természetesen az alapszabályban lefektetett elveket - a körülményektől függően - módositani kellene. A jelentéssel egyetértek azzal a kiegészítéssel, hogy alternatívákat kellene kidolgozni a fejlődés által felvetett problémák megoldására, mely nem lesz egyszerű, de nekünk perspektívában kell gondolkoznunk. Dr. KOVÁCS GÁBOR: Az anyagot jónak, és rendkívül időszerűnek tartom , fontos kérdésekkel foglalkozik. Sz erviz lehetőségeinek kérdése ; ha az üzem saját maga végzi el a szervizt, akkor miért vállal garanciát a vállalat. [""^T^eGYai Í ÚC LEVÉLT^J b