MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1969

1969-10-03 VB_335 - 1969_VB 335/46

Hí - 26 ­helyt intézkedések és a szolgáltatás fejlesztése ellenére is ez foglalkoz­tatottsági gondot jelent. Ezért célszerűinek látszik a megye adottságainak fi­gyelembevételével uj ipartelepek létesitése és a meglévők bővítése. b.( A munkások körében jelentős számú jogos kritikai megjegyzek hangzik el a .lakáshelyzet megoldatlansága miatt. A jelenlegi J.akásheL yzetünk. valóban nehezen tartható, jogos 10 - 15 éves igényeket képtelenek kielégíteni. Csak róni a helyzeten, hogy lakásáüományunk 29 %-a 1900 előtt épült, 66 %-a vályogból sáraiaponj az egyszobás lakaaok aránya 71 °/o } és a szanálások aránya törvényszerűen évről - évre emelkedik. A jogos igények mellett a lakásépítés ütemének fokozását indokolja az Is, hogy az épitő és építőanyag­ipar saját beruházással évi 4 - 500 lakáshoz elegendő kapacitású téglake­rámia falelemeket gyártó kisebb házgyárai hozott lécre, ajmely most kezdi meg próbaüzemelését. így 1970-től a megyében kb. évi 800 lakás korszerű mód­szerrel történő megépítéséhez szükséges építőipari kapacitás áll rendelkezés­re. Az iparfejlesztés kétségtelen eredményei mellett is a megye lakosságának 1960 — 68 között kb. 30.000 fővel történt csökkenést azt bizonyltján hogy a létrehozott uj munkahelyek nem voltak elegendőek a foglalkoztatottság bizto­• •,-.ásóhoz. A megélhetés miatt azonban nem az egyes családok, hanem az egyes családok tagjai - főleg a fiatalok vándoroltak el. így a csökkenés nem a családok, hanem a családtagok átlagos számának csökkenését jelentette — elsősorban a községekben. Az elvándorlás miatt — látszólag javult a megye .lakosé liitotts ága - anélkül, hogy ez a látszat a valósággal megegyeznti. Cél­.-.zerii ,1 ;nne, ha az országos szervek a lakáskeret elosztásánál a fenti - a ne-ígyéí rendkívül hátrányosan befolyásoló - tényezőket kiszűrnék és az álla­mi erőből épülő lakásoknál a reális helyzet alapján hoznák meg döntéseík.et. Ugyancsak jogos és megoldandó probléma a magánlakásépif-.és - kiífönösiön a munkások körében - erőien akadályozó hátrányos lokáséptttési feltételek megváltoztatása is. C/ A megye ipari struktúrájából adódóan a munkás keresetek viszonylag ala­csonyak. Ezért a munkások jelentős része az életszínvonal emelkedéséről

Next

/
Oldalképek
Tartalom