MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1968

1968-05-03 VB_297 - 1968_VB 297/8

vabbképezni, akik erre nem alkalmasak, meg kell találni a módját, hogy azok az érdeklődési körüknek megfelelő oktatási formába legyenek bekap­csolva. Erványesiteni kell az önkéntesség elvét, de nem árt e területen sokkal hasznosabb, hatékonyabb érveket hasznosítani a. szükségesség olda­lának érvényesítésére. A 9* oldal 2./ pont első részével kapcsolatosan tennék emlitést; a helyi igények és szükségletek között jelentős ellentmondások vannak, illetőleg lehetnek. Ugyanis, ha a helyi igények alacsonyabbak a szükségletek egész biztosan magasak. JSnnek a két kérdésnek az egymás mellé állitása - kü­lönösen az első - feltétlenül fejlesztésre szorulnak az előkészítő munka során. Ezt értelmezem a szorosan vett pártoktatásra, de a tömegszerveze­ti, mozgalmi szervek által megszervezendő oktatási formákra is. Sokkal elevenebben kell a marxista propagandamunkában reagálni néhány belpolitikánkkal összefüggő kérdésekre is. Bizonyos fokig még ma is ta­pasztalhatók kritikai megjegyzések az irányitási rendszerrel kapcsolat­ban - bár közel sem ugy, mint egy esztendővel ezelőtt, ás közel sem o­lyan "kötésben". A 2. oldalon a jelentés is utal arra, hogy találkozunk még pesszimizmussal; pld: a foglalkoztatottságot illetően sok helyen lehet még találkozni illúziókkal, oiLyan igényekkel, amely kérdésekben ki lehet mondani, hogy nagyon sokáig gond lesz, és összetett probléma. Azt hiszem, hogy a gazdaságpolitikával összefüggő tematikában az ilyen jellegű kérdésekben messze reálisabban, nyilt hangon kell ezt a kérdést illetően tárgyalni. A jelentés emliti a gazdálkodás bizonytalanságát; termelő üzemeink jelentős részére nem jellemző. Vannak átmeneti zavaró körülmények, melyeket figyelembe kell venni, de ez lekorlátozódik néhány üzemre. Ezek a kitételek bizonyos fokig nem eléggé objektiv talajból táp­lálkoznak. Egyes eseteket - anyaghiány - a gazdálkodásban nem szabad el­túlozni, hangot inkább a pozitiv oldalnak kell jobban adni, ennek az erősitáse indokolt azzal együtt, hogy a bizonytalanság problematikáját sem szabad elmellőzni, semmibe venni a munkánk során. A nacionalizmussal ás sok más kérdéssel összefüggő tisztázás az egész megyére kiterjedően általános érvényű. Az elméleti, politikai igények kielégítése, az arra való válaszolás gondos előkészítést igényel az oktatási év előkészítésében is. Az előkészületi munka és a tematikák kidolgozása nagyon gondos elemzésen alapuljon. ZALAI GYÖRGY; Két dolgot szeretnék elmondani. Az anyag előkészítésében magam is részt vettem. Az előterjesztést láttam, azzal egyetértek. Indo­kolásként szeretőim elmondani; 1./ A pártoktatást és általában a politikai oktatást tartalmilag, az egyes oktatás formák számára a tematikák határolják be, amelyeknél figyelembe kell venni azokat a sajátosságokat, amelyekkel rendelkez­nek az oktatási formának megfelelően, és azokat az előtérben álló kérdéseket, amelyeket érvényesíteni kell általában az oktatásban. A pártoktatás-, politikai oktatás tartalma ezeknek a kérdéseknek a szem előtt tartásával, ás a tematikában való érvényesítésétől függ. Ezért nagy felelősség van azokon a szerveken, akik ezeket a temati­kákat jóvá hagyják, és felhasználásra engedélyezik. Milyen kérdések állnak előtérbe a következő oktatási évben? Azt tar­talmazza az anyag, igaz,vázlatosan, és többen kiegészítő megjegyzé­seket tettek, hozzá. Ugy gondolom, hogy a jelentés első része politi­kai tapasztalatokat dolgoz fel,ás a következtetések levonhatók, s tartalmát illetően a tematikák kidolgozásához elegendő támpontot nyúj­tanak. 2./ Két jelentős módszerbeni eltérés van az előző év gyakorlatát illető­en, amelyben ugyan már a tavalyi év is sok feloldást, változást je-

Next

/
Oldalképek
Tartalom