MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1968

1968-02-19 VB_290 - 1968_VB 290/14

sok embernek, nem férnek el a csomagok és főleg az autóbusz megállók, állomások átlagon aluliak. Ugyanakkor általában a MÁV állomások és megállók elfogadhatok, mert rendszerint még a legkisebb helyen is van zárt helyiség a várakozók szá­mára. A lakosság szempontjából szeretné felhívni az együttes ülés figyelmét arra, ebben is legyen körültekintő, mert mi köny­nyen döntünk megszűnő vasútállomásokról, ©kik nem vesszük azt igénybe, mert más közlekedési eszközt használunk. Frank Ferenc j az MSZMP megyei Bizottság elsőtitkáras Az alapkoncepcióval egyetért. Ebben a Gazdaságpolitikai Bizott­ságnak is álláspontja van f hogy a közutat es vasutat kor­szerűsíteni kell. Az országban és a megyében is vannak olyan állomásaink, amelyek nagyon gazdaságtalanok, de ezeket egye­dileg meg kell vizsgálni. Ismerete szerint a korszerűsítést végre kell hajtani, de csalt abban az esetben ós olyan mór­tékben, ahogy a feltételek megteremtődnek. A'megyei szervek egyetértése nem nélkülözhető. Nem mehet az életszínvonal politikánk rovására. Ez olyan fontos elvi állásfoglalást amely biztositja, hogy nem lehet szó tárcaérdekről• Itt az ossz. társadalmi és személyi érdekeket összhangba kell hozni, A Zalai elvtárs által előterjesztett határozati javaslattal egyetért, de legalapvetőbb feltétel, elsőrendű kérdés a me­S ei szervek egyetértése. A MÁV-nál is jelentkeznek problémák, lesz a munkaerőhelyzet kérdésében? Ez a MÁV-nak gondot fog okozni. Csakis a megbeszélt módon lehet szó a vasútállomások meg­szüntetéséről. A maga részéről bizalommal van a KPM iránt, a gazdasági . zámitásokat el kell végezni, de a helyi szer­vekkel való egyeztetés a döntő. Domokos elvtárs felvetette az 5. oldalon szereplő körzetesi­tési vizsgálatot. Bem biztos, hogy a vizsgálat után 1 vagy 2 éven belül létrejönnek azok a feltételek, hogy az árufor­galmat megszüntessük. Itt azt kell érteni, hogy amikor a MÁV a feltételeket megteremtette. Összesen 46 állomásról van vizsgálat, tudomása szerint 17 állomáson szűnik meg a teher­forgalom. A célkitűzéseken tul az anyagi oldalról a KPM vezetői ugy nyilatkoztak, hogy nincs egy fillérjük sem. 2o2 millió Ft igényt terjesztettünk elő. Felmerült a vita során, hogy a javasolt állomások megszünte­téséhez nem járulunk hozzá, csak az adott feltételek bizto­sításával és a vizsgálat végrehajtásával értünk egyet. A MÉH csak akkor szűntetheti meg a teher- és személyforgalmat, ha a feltételeket biztosítja. A KPM a korszerűsítésre nem ad pénzt, hanem éppen a megszű­nő állomások révén felszabadult anyagi eszközökkel kell le­bonyolítani a korszerűsítést. Ezért ez laaabban fog menni,

Next

/
Oldalképek
Tartalom