MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1966
1966-02-11 VB_233 - 1966_VB 233/4
- 3 A tárcaközi akadály helyesen tárcaakadálynak nevezhető. Békés megyében fejlett élelmiszeripar és textilipar van, - a minisztériumok mégis elzárkóznak, ilyen szakközépiskolák létesítésétől. A 7& '?» a 1* éves korú gyermekekre vonatkozik, a 16 éves gyermekek 85 %-a végezte el az általános iskolát. Vitai íieszler Józsefi A jelentés helyesen mutat rá a szakműveltség emelésének szükségességére. A szocializmus építése sokoldalúan képzett embereket kivan. A jelenlegi oktatás, főleg a szakmunkásképzés terén több probléma van. Többször elhangzik, hogy nincs elég szakmunkás, de gyakran találkozunk olyan kérdésekkel is, hol helyezzük el a végzett szakmunkásokat. Véleménye szerint a szakmunkásképzés napirenden tartása továbbra is fontos feladat. A jelentés is kiemelten foglalkozik ezzel a kérdéssel, s éppen ezért jónak ítélhető, hiszen a további fontos feladat a szocialista, kommunista embertípus kialakítása. A gyermekek előtt a nevelőknek e kérdéssel többet kell foglalkozni. Az utóbbi időben a sajtóban - helyesen - több cikk, illetve Írás jelenik meg, amelyben régi munkásmozgalmi embereket ismertetnek. A jelentés részletesen foglalkozik a hátrányos helyzetben lévő tanulók segítésével, A gyakorlati tapasztalat az, hogy ezeknek zöme a perifóriákon lakó tanulók közül való. A hátrányos helyzetben lévő tanulók középiskolai előkészítése megoldódott, s ez^el a középiskolákban a lemorzsolódás csöki;ent. Az általános iskolát végzett tanulók többsége szakközépiskolába akar menni. Erre viszont nincs lehetőség. A gimnáziumokban folyó ilyen oktatás azonban még nincs teljesen megoldva. Igen fontos problémaként kell kezelni e középiskolák tárgyi feltételeinek biztosítását. Több bázis üzem igen komoly segítséget biztosit. Nem megfelelő azonban a műhely ellátottság, s ezért több gépet a szabad ég alatt kell tárolni, s aa oktatást ilyen körülmények között tartani. Véleménye szerint a felnőttoktatásnál is alkalmazni kellene a szakközépiskolai oktatást. Ilyen igény van, azonban intézkedés nem történt. dr.Kovács Gábori A jelentés jó, tükrözi a jelenlegi helyzetet és bizonyos perspektívát is tartalmaz. Kincsének viszont kellően tisztázva a szakközépiskolai oktatás és a technikumok problémái. A technikumi oktatás megszüntetésének okait ismeri. A gimnáziumokban az ilyen szakmai oktatás mellett nem szereznek a tanulók olyan szakmai Ismeretedet, mint a technikumban. A technikumi