MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1965
1965-01-29 VB_205 - 1965_VB 205/16
-7~ Az egyházakon belül a lojális magatartású papok túlsúlyban vannak, nagy részük a papi békenozgalombcn aktivan tevékenykedik. Templomon belül, - a szószékről - lejtenek ki békemunkát, és a papok neveléséhez, a reakciós papok elleni harchoz nyújtanak segítséget. A papi béko lözgalou vezetői azonban következetlenek az egyházi reakcióval szeriben. Erre mutat az is, hogy a Tájékoztató előadásodra a negye ninde-n papját meg akarták szervezni, s ez:.;el letudni az ^gyházi reakció elleni harcot. A reakció:.;, papság fo tevékenysége nem közvetlenül a rendszer támadáséra - bc'r ilyenek is vannak, különösen a szekták körében -, Iianou . 'O ;crappant hivőinek visszaszerzésére irányul,. Mivel a politikai harc a rendszer ellen kilátástalan és kockázatos is, ezért a lelki agitációra, az idealista világnézet fokozottabb terjesztésére, tömegeik megtartására és visszaszerzésére helyezik a súlyt. S mert ebben a lojális és .reakciós papok egységesek, ezért az egyházon belüli elhatárolás, harc jórészt csak formális, esetleg kinyilatkoztatás. A reakciós papok elleni küzdelem azért is bonyolult számukra, mert azok nem nyiltan lépnek fel, s szervezett erejük, befolyásuk a papság és hivők körében ejyaránt non számottevő. Az egyházakban megbúvó néhány reakciós pap támadja a lojális papságot, a püspöki kart, n-rt azok "negálkúsznak" a helyzettel. Ugyanakkor fő szorzóiéi a különböző egyházak egysége megteremtésének. Legújabban - miközben támadják a lojális papokat -, igyekeznek a I-i„i vezetők bizalmába férkőzni, s velük fedeztetni a kívülről és esetleg belülről jövő nyomást. A papi reakció elleni harcot fékezi az is, hogy - bár a Politikai Bizottság határozatának megjelenése óta ezen a téren is javulás van - a községi vezetők egy részének kapcsolata a papokkal szélsőséges, /vagy mindenbe beavatják őket, vagy a papokkal egyáltalán nem tárgyalnak./ f\ lf>