MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1964

1964-11-05 VB_199 - 1964_VB 199/26

- 10 - * Ugy érezzük, hogy a káderkiválasztás ilyen szempontból sikeres volt. Az alapszervi taggyűléseken a régi vezetőknek 6§ %-át újra megválasz­tották. Az uj vezetőségi taok döntő többsége tapasztaltabb, lelkesebb, a munkához jobban értő fiatal, mint azok, akiknek helyébe léptek, A vezetőségválasztó taggyűlések külsőségekben szépek, ünnepélyer sek voltak. Tartalmi kérdéseket illetően nár nen ilyen egységes a kép. A beszámolók általában a KISz KB felhívása alapján készülteko Nem minden vezetőség, tudott beszámolni az elmúlt négy év munkájáról, hiszen sok alapszervezetünkben nemhogy a vezetők, de még a tagok között is kevés volt az, aki 1960 óta tevékenykedett• Ezektől az alapszervezetiiitől csak azt kértük, hogy az utóbbi egy-két év munkáját értékeljék és je­löljék meg legfontosabb feladataikat. A beszámolók többsége csak arra, szorítkozott, hogy fényképszerűén bemutassa az alapszervezet munkáját. Nagyon kevés helyen hallottunk elemző, az eredményekből és hibákból kö­vetkeztetéseket levonó beszámolót. /Mezőhegyes Gépjavitó, Mezőkovács­háza Uj Alkotmány TSz, Békéscsaba Pamutszövő, Sarkad Gimnázium/ A beszámolók témaköre általában a termelő munkában való részvételt, tanulást? kulturális és sporttevékenységet és a szervezeti életet ölel­te felo A taggyűlések határozatai és ezeknek megfelelő feladatokat tar­talmaztak, konkrétan 3 számokkal is megjelölve a célkitűzéseket• A határozatokkal szemben is csak azt az igényt támasztottuk, hogy 1-2 évre mutassanak előre, hiszen a 4 évre szóló helyes feladat megjelölé­sére még a legjobb aiaps:zervezeteink sem képeseké A vitában átlagban 3-4 felszólalás hangzott el az u 0 n« "hivatalos" felszólalásokon kivül /Párt, tanács, gazdaságvezetés $ felsőbb szervek/ Ez nem volt erős oldala a taggyűléseknek;-. A felszólaló fiatalok egy­szerű szavakicai, de az alapszervezet munkájának lényegét érintő kér­déseket érintették* Tapasztalataink szerint a hozzászólások nagyobb számát a taggyűlések ünnepélyes jellege* a szokatlanul sok vendég je­lenléte akadályozta 9 Az emiitett hiányosságok ellenére a mintegy 2000 felszólalás során bővan akadt olyan, amely az alapszervezet munkáján tul gazdaságvezetési, hibákat birált vagy ezek kijavításához tett érté­kes javaslatokato ] A vezetőségválasztó t'agg^rülésok felhivták a figyelmünket egy eléggé általános és veszélyes nézetre, miszerint ma /^fia'/alok nem találják meg a KISz-ben a forradalmi romantikát 9 &

Next

/
Oldalképek
Tartalom