MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1964

1964-11-05 VB_199 - 1964_VB 199/23

7 2 Mindenekelőtt meg kell szilárdítanunk a szervezeti fegyelmet; meg kell követelnünk a rendszeres vezetőségi üléseket, taggyűléseket, a rend­szeres és pontos tagdíjfizetést. Több és konkrétabb feladattal kell megbiznunk személy szerint a KISz-tagokat, következetesebben kell ellen­őriznünk a feladatok végrehajtását és a szervezeti fegyelem ellen vétők ellen bátrabban kell alkalmaznunk a lehetséges fegyelmi eljárő.sokat© A mindennapi szervezeti életben is következetesebben kell érvényesí­tenünk a demokratikus centralizmus elvét, A KISz kommunista jellegé­nek erősítését a még tartalmasabb politikai nevelőmunka mellett ezen feladatok megvalósítása is szolgálnád A jövőben tovább kell növelnünk a KISz társadalmi elismertsé­gét. Ennek érdekében mindenekelőtt a KISz szervezetek és alapszervi vezetők munkáját kell olyanná tennünk, hogy az maga vivja ki az el­ismerést a Ugyanakkor fel kell hivnunk a gazdaságvezetők figyelmét arra, hogy a KISz szervezetekkel való fokozott törődés, a fiatalok vé­leményének meghallgatása a termelőmunkában sokszorosan megtérülő A Kongresszus tézisei végül szól az ifjúság nevelésében köz­vetve vagy közvetlenül érintett társadalmi szervekről, intézményekről és kéri őket, hogy a jövőben is adjanak meg minden segitséget a jövő nemzedékének kommunista szellemű neveléséhez, mert jövőnk építésétől e riunka elválaszthatatlan*. A KISz VI. Kongresszusának téziseit megyénkben a KISz megye" , járási, városi szervei, alapszervi vezetői alaposan tanulmányózták és, a vezetőség és küldőttválasztások során munkájukban ezt felhasználták?, ^

Next

/
Oldalképek
Tartalom