MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1964
1964-11-05 VB_199 - 1964_VB 199/19
5 hogy nevelőmunkánk mélyreható érzelmeket, maradandó élménye-kot véltson ki bennük o Az ifjúság eszmei-, politikai-, erkölcsi arculatát illetően megállapíthatjuk, hogy az elmúlt négy év során egészségesen fejlődött. A fiatalok döntő többsége a párt politikájával egyetért és tetteivel annak megvalósítását szolgálja. Ifjúságunk nagyobb része azonban ma még nem tartozik a Párt szilárd ifjúsági bázisát képező ifjú kommunisták közé. Ez egyaránt érvényes a munkás, paraszt és diák fiatalokra,, Az átlagemberek normális életét élik, becsületesen dolgoznak és tanulnak, szeretik szüleiket, tiszr telettudóak a felnőttekkel és egymással szemben. Erkölcsösen élnek. Vannak életcéljaik, amelyekben hisznek és amelyek valóra válásáért küzdenek. Egy alapvető vonásban azonban különböznek az ifjú kommunistáktól: nem tudatos munkásai a szocialista jövőnek. Ha áldozathozatalról van szó, már visszahuzódóbbak, mint az ifjú kommunisták,, A KISznek a jövőben legfontosabb nevelési feladata lesz a közöttük végzett politikai munka, az hogy a nemes emberi tulajdonságaikat a szocialista ember tulajdonságaival egészitse ki. Elenyésző számban, de akadnak a magyar ifjúság soraiban - a riogyo. fiataljai között is - olyanok, akik csak máról-holnapra élnek. Nincs , meghatározott életcéljuk, az "ahogy leszi ugy lesz" életelvet vallják 0 Sajnos közülük sokan tovább mennek ezen az utón és huligánokká, bűnözőkké vállnak. Zömyk nem elveszett fiatal és a jövőben valük is többet kell foglalkoznunk. A KISz VI. Kongresszusának tézisei "Jobb munkával, nagyobb tudással a szocializmus teljes felépítéséért" cim alatt - amely egyben a VI. kongresszus jelszava is - tárgyalja az ifjúságnak a termelésben és tanulásban való helytállását. Megállapítja, hogy a magyar ifjúság megvalósította a KISz előző kongresszusának határozatait és nagyszerű tettekkel igyekszik megvalósítani a Párt VIII. Kongresszusa által megjelölt feladatokat• Sorra veszi a hat nagy feladatot, amit a KISz előző kongresszusa hagyott jóvá és számokkal, példákkal igazolja a célkitűzések valóravállását. Ezzel kapcsolatban elmondhatjuk, hogy az elmúlt négy évben megyénk ifjúsága is megállta helyét a termelő munkában és a tanulásban 0 ---"£srC""\ tt W- '