MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1964
1964-11-05 VB_199 - 1964_VB 199/6
r akkor előbbre lenejne jutni* Korábban egy fiatalkoruakból álló társaság politikai jellegű büncsele yt követett el. Krre külön felhívtuk az illetékes területi KISZ bizottság figyelmet, mégis írtuk, hogy ezekre a fiatalokra nagyobb gondot £ordítsanak.Esetenként nézzék meg, hogy mivel foglalkoznak, -Ilyen a baráti körük. Székkel a fiatalokkal szemben másfél év után hasonló cselek:iy miatt kellett eljárást lefolytatni .Ilyen vonatkozásban a KISZnek nagyobb gondot kellene forditani az ifjúság nevelésére. Zalmi György elvtár s: A megyei KISZ bizottság összetételénél meglehet azt ailapi-aani, hogy a szarvasi járást egyetlen egy fiatal sem képviseli a választott testületben. A KISZ apparátusából nyolcan Vannak a bizottságban^ mint választott szervben, javaslom azt, aog3 r az apparátus teliére biztosítsanak helyet a szarvasi járásnak a bizott n. AZ apparátusból nem feltótlenül szükséges, hí mind a nyolc elvtárs tagja legyen a választott szervnek ,JB. . oaeli oános elvtárs: főbb helyen szerepel a jelentésben, ho y íily'en segiteéget Koptak a párttól. Pontosabban kellene meghatározni, hogy melyik alapszervezettől milyen segitcéget Kaptak. Élesebben kellene a beszámolóban azzal . alkozni, aogy egyea területeken a gazdasági vezetők neíu .elően foglalkoznak a KI szervezettel. Volt olyan igazgató, aki a KISZ választó küldöttyülésen nem vett részt. Azt a gondolatot Kellene jobban kiemelr a* oi, hogy az ifjúság nevelése, segitése lehetőleg konkrét legyen, Központi probléma az ifjúságnak munkához való viszonya. Nálunk felvetődött az értékelésnél, aogy a védnökségek általában mennek, de a védnökségeken túlmenően a munkában való állandó részvétel nem egészen világos. A beszámolóban nincs kidolgozva, hogy a jelenleg tapasztalható lendületet hogyan kellene kihasználni. Egyesek részérói felvetődik, hogy felhigult a KÍSZ tagság. Sokoldalúbban kellene érvelni azon a téren, hogy a KISZ taglétszám növekedése a jövőre vonatkozóan is elképzelhető. Hálunk a 16-24 évesek száma 10 5Ce, ebből KISZ tag 5 .ezer, tehát van míg lehetőség a KISZ glétszámának emelésire. KriooTjSzki Kátyás elvtárs: A KISZ mindenkor választ revíziós bi-ceueKmt, Az eTműTE évek tapasztalata azt igazolja, hogy ez CSÍ papiron volt meg, Kern tudtunk együtt-dolgozni velük, mert . oltak megtalálhatóak. Székkel a fiatalokkal el kellene beszélgetni és megértetni velük, sz nemcsak funkciót jelent, hanem igen komoly munkát is jelent. Ber 1 ; László elvtárs: A fiatalokat lehet felelően foglalkoztat>ni. Káiunk a téglagyárban megtalálhatók a fiatalok az önkéntes tűzoltó testületben, polgári védelemben, "KíS-ben stb. A KISZ-nek ezekkel a társadalmi szervekkel szorosabb kapcsolatot kellene tartani. K ilunk a pártszervezet ugy irányítja a KISZ munkáját, hogy ilyen feladatok"" végrehajtásába íegyenek bevonva, KiauKó Kátyás elvtárs: Meg lehet állapítani azt, hogy a végrehajtó bizottság komoly segT^séget adott a KISZ bizottság beszámolójának előkészítéséhez, A nozzászóló elvtársak egy sor pontatlan fogalmazásra nagyon helyesen reagáltak, A IÍ KISZ bizottságnak a párt VIII.kongresszusa és a KISZ kongresszus óta végzett tevékenységében vannak pozitiv tények, amelyeket a beszámolóban, a küldöttértekezleten megfelelően a maga helyére kell tenni, ^mellett tovább kell keresni a megye sajátos ; helyzetének jatígfelelő tenniva£