MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1964

1964-01-04 VB_178 - 1964_VB 178/12

negyén belül összevont vállalatok között. A Budapesthez tartozó gyáregységek vezetőinek hatásköre általában csökkent. A negyén be­lül összevont vállalatok gyáregységeinek vezetői változatlan hatás­körrel rendelkeznek 0 A budapesti központhoz tartozó Ruhagyár, Haj­tónü és felvonógyár gyáregység vezetői pl. akadályozva vannak az átállás, bérgazdálkodás, személycsere végrehajtásában - nég akkor is - ha erre feltétlenül szükség van. A Ruhagyár vezetői nen tehet­nek intézkedést .^lyan esetben sem, ha pl. anyaghiány miatt nen tuaják folytatni a munkát. A későbbi időre programozott cikkek gyártását csak az igazgatóság hozzájárulásával hozhatják előre - bár a gyár­táshoz szükséges anyag rendelkezésükre áll. A Ruhagyár Orosházán létesített leányvállalata nég mostohább körülnények között van. A n. éves, féleves és havi programterveket megkapják, néhány mu­tatóval, de nen eszközölhetnek felvételt, clbocsájtást, nég fil­léres vásárlást som* A húsiparban lényegesen kevesebb a probléma. A válla- . lat önállósága nen csökkent, felettes hatoságukkal a kapcsolat,jó. Mindössze pár előirt nutatót kapnak, amelyek betartása kötelező. Egyébként a vállalatra hizzák, hogy önálló gazdálkodással a lehető • legjobb eredményt e.rjék el, A gazdasági és politikai vezetőket éven­ként egyszer hívják nog a feladatok megbeszélése és az elmúlt időszak kiértékelése céljából 0 A termelékenység a vállalati Összevonások következtében - egy-két kivételtől eltekintve - nen cyelkedett. Több vállalatnál jelentős visszaesés tapasztalható pl. a tégla és cserépipar, Eorgácsoló f Ruhagyár. A visszaesés oka, az irányító munka fogyatékosságaira, az ideges.kapkodó munkára, a rendszertelen anyagszállítás hiányosságaira vezethető vissza. Az összevont vállalatoknál - a nalonipart kivéve - a gépek kihasználási foka nem változott lényegesen. A.maioniparban az összevonás előtti 35-50 ,5-ról 72 ;ó~ra enelkedet't. Ez az országos­nál jobb kihasználás, azonban nem.az átszervezés eredménye, hanem egyes malmok leállításából adódik,, A jobb kihasználást mutatja a nü­szakszámok növekedése: is," 1961-ben 1,4 műszak 1962-ben 1,8 !I 1963-ban 2.2 "

Next

/
Oldalképek
Tartalom