MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1962

1962-09-01 VB_145 - 1962_VB 145/10

i -2­/ A községi tervek, jónak értékelhetők, annál is inkább mivel a VB. tagokon tul a PB. tagok is vállaltak munkát e. választás előkészité­sével kapcsolatban. A tervet a községi pártbizottságok és csúcs szervezetek kibővített PB. és csúcs bizottsági ülésen tárgyalták meg, ahol részt vettek az alapszerv! titkárokon tul a községi tömegszer­vezeti, gazdasági vezetők és legtöbb helyen a pártcsoport vezető elvtársai: is. A megjelenés, aktivitás jó volt, melyet igazol az, hogy pl. Vésztőn kilencen szólaltait fel ezen a PB ülésen. A községi és csúcs bizottsági üléseken az elvtársak vállalták, hogy elsősorban a soronlevő feladatok sikeres megvalósításával, valamint az alapszervezetek segítésével készülnek a választásra és a VIII. pártkongresszusra. Alapszervezeti szinten a júliusi párttaggyülésen, valamennyi alapszervezetben megtárgyalták QL választással kapcsolatos felada­tokat. A tag jyüléti "c$£ rámolok, a járási- és községi pártbizottság! ülésen elhangzó ti; be'ii.l ioló, vita és határozat alapján tárgyalták meg a munkát, szabtál: m: ó a feladatokat. Helyesen értékelték a 3 éves terv eredményeit, a II. 5 éves terv eddigi sikereit, az ezzel kapcso­latos járási és helyi teendőket. Meghatározták, hogy mit kell tenni a kommunistálaiak a pártonkivüliel:nek a tsz-ek megerősitése és a ter«­üielés fokozása terén. Birálták as; egyes tsz-ekben fennálló vezetés gyengeségét, a munl:afegyelem területén tapasztalható fogyatékosságo­kat. A júliusi párttá /gyűléseken -ninden alapszervezetben, meghívtak és részt vett tiz- tizenőt becsületes pártonkívüli is. A pártonkivüli­ek íiiegjolc: ;ése és felszólalása azt' igazolja, ho ;j igen nagy az érdek­lődés a párt VIII. kongresszusa és a vezetőségválasztás iránt. Több felszólaló elemezte annak a naiakának a fontosságát, melyek a VII. pártkongresszus határozatából ínég megvalósításra várnak. Többen elmondották, hogy a VII. kongresszus? céllul tűzte ki a tszr-ek vezeté­séne!: megjavításét, a tsz-ek magszil'.árditását, a termés eredmény állandó fokozását stb. Töbqek között Körösladányban Csák Károly pártonkívüli dolgozó elmondotta, hogy* a VII. pártkongresszus határo­zatát, de majd későbj a VIII. .kongresszus határozatát is a párttagok­nál:, pártonkívüliéknek közösen kell megvalósítani, mert az a párttagok érdekein tul a pártonkivüliek érdekeit is- szolgálják. -ÍO '

Next

/
Oldalképek
Tartalom