MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1962

1962-08-04 VB_143 - 1962_VB 143/20

A többi cikkekkel általában, mint acsatolt kimutatás is tartalmazza, lényeges problémák nem vetődtek fel. Kiemelendő azonban a süldő fel­vásárlásunk helyzete, mert féléves szinten lo,ooo db-al többet vásá­roltunk, mint a tervezett mennyiség, A felvásárolt mennyiség a ház­táji és egyéni gazdaságok részbeni állománytól való szabadulását tükrözi, jól lehet, hogy azoknál a takarmányozási probléma lényege­sen kisebb, mint a közös gazdaságainkban. Ezen süldő értékesítést részben befolyásoltuk a takarmány juttatással,.melynek döntő célja a tenyészállomány fenntartása és növelése volt. Ezen célt azonban maradéktalanul nem tudtuk végrehajtani, A múlt évről áthozott termelési problémáink ellenére ez év első félévében az elmúlt év első féléves tényszámát loo S-kal teljesí­tettük tul, A két időszak lehetőségeit összehasonlítva a múlt év első félévére ad kedvezőbb képet ás mégis ezévben tudtunk nagyobb eredményt elérni. Ennek az eredménynek elérését a járási ás községi pártszervek jobb hozzáállásával és azok segítségével tudtuk bizto­si tani» Elemezve a termelőszövetkezetek első félévi tervtaljesitését, áru­értékesitését, elmondhatjuk, hogy az az ismert lehetőségen bel ül jónak tekinthetó. Az a körülmény, hogy az éves szinten ütemezett áruértékesités első félévére eső részét a közös gazdaságok 93.1 %­ra teljesítették, jó aredményt tükröz. A osatolt kimutatás tartalmaz­za a tsz,-ek első félévére tervezett áruértékesítését és annak tel­jesítését. Hasonlóan a megyei eredményhez, a közös gazdasá. okban is a hizottsertés lemaradás idézi elő az összesített eredményben mutat­kozó kiesést. Az 1962, évre kialakított áruértékesitési mutatók a növénytermelés­ből, az állattenyésztésből, az állati termékhozai okból, valamint a segéd és feldolgozó üzemi bevételekből, ugy lett ütemezve, hogy abból az első félévre annak 21.5 %-a jut. Ehhez viszonyítva a tel­jesítés 2o ?S-oa. . / . U ' • • -

Next

/
Oldalképek
Tartalom