MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1962

1962-07-21 VB_142 - 1962_VB 142/10

q - 9 ­A megyei munkásőr parancsnokság, járási parancsnokságok alapjában véve jó irányban dolgoznak, a munkásőrség jó irányban fejlődik, a párt politikájának megfelelően dolgozik. Ez a jellemzője a mun­kásőrség munkájának. Azt is el lehet mondani, hogy a járási párt­bizottságok mindnagyobb hozzáértéssel ? mindjobban foglalkoznak a munkásőrséggel, az előző időszakhoz képest jobban segitik munká­jukat, mind több politikai tájékoztatást adnak nekik , azzal együtt, hogy az igényeket lehet és kell is növelni a tájékoztatók irányá­ba. Van fejlődés a községi pártbizottságok és alapszervezetek mun­kájában is. De feltétlenül ki kell mondani, hogy a fejlődés még nem kielégitő. Erősiteni, javitani kell a munkát, mind hozzáér­tőbben kell hogy foglalkozzanak az alegységek vezetőivel az a lap­szervezetek. A VB. megállapíthatja, hogy a munkásőrség megyei, járási parancs­nokságait, általában a munkásőr egységeket dicséret illeti az el­múlt kiképzési év feladatai eredményes végrehajtásáért. Azonban, amikor elmondjuk az eredményekért szóló dicséretet, van néhány kérdés ? ami figyelmeztet bennünket, egyrészt személetbeli diferen­cia. Viszonylag sok a munkásőrségen belül azoknak az elvtársaknak a száma, aki igy fogalmazza meg a kérdést; "Jól csinálja a Párt Központi Bizottsága, nem lesz ebből baj? Mem^'túlságosan engedé­keny? Na, nem azért mondjuk, hogy nem értünk vele egyet, csak a párt féltése beszél belőlünk". Másik megfogalmazás: "Ha valami lesz, tudjuk mit kell csinálni, ki ellen kell harcolni!" És nyil­ván nem a kulákokon kezdenék, hanem a párt-végrehajtó bizottságon, akit opportunistának tartanak. Meg kell magyarázni ezeknek az elv­társaknak, hogy az az ut, amit ők járnak, nagyon hamis és káros, sokat árt a párt politikájának. Nem általában kell ütni ezeket a dolgokat, hanem ott, ahol ez van. És nem az ember fejét kell ven­ni, hanem a hibái exlen harcolni, meggyőzni őket nézeteik helyte­lenségéről. Feltétlenül szükséges a fegyelem erősitése. Jobban kell támasz­kodni a fegyelmezett elvtársakra, mint eddig tettük. Üldözni kell és kipusztítani a fegyelemzetlenséget és az italozást is a fog­lalkozások alatt. Ehhez erkölcsi talajt a parancsnokok részéről kell adni és ebben nagyon következetesnek kell lenni. Végül erősiteni kell az eddigi eredményeket és igy készülni az 1962-62-as kiképzési évre. Az értékelést a járási pártbizottságoknak tájékoztatásul küldjük ki, századgyülésen pedig fel kell olvasni, mint a megyei párt­bizottság értékelését. Szabó elvtársat szakmai képzettségének megfelelő munkakörbe kell a megyébe elhelyezni. A VB. megbizza X Nagy és Earagó elvtársat, hogy ezt az értékelést fogalmazzák meg, s utána Szabó elvtársnak mutassák be kiküldés előtt. BÉKÉG :­VfAR h

Next

/
Oldalképek
Tartalom