MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1962
1962-11-10 VB_150 - 1962_VB 150/29
JELENTÉS. x a Békés megyei légoltalmi munka helyzetéről. A megyében folyó légoltalmi munkát a megyei Párt végrehajtó bizottság legutóbb 1959-ben tárgyalta* Az ott hozott határozatok, lényegében végrehajtást nyertek. A megyei és városi törzsek a munkájuk során figyelembe veszik az MSZMP. Politikai Bizottságának 1958 október 14-i határozatát, valamint a Légoltalom Országos Torzsparancsnckságának irányelveit és utasításait. Igen jelentősek azok az eredmények, melyek a tanácsok irányításával valósultak meg-. A tanács vezetők nagy többsége megértette annak az elvnek a helyességét, hogy a légoltalom elsősorban állami feladat. Az utóbbi időben a légoltalmi, kérdések egyre jobban a tanácsi munka előterébe kerülteki Jó az együttműködés a megyei törzs és a Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága között, Ezt igazolja az elmúlt évek eredményes munkája is. Sikeresen oldották meg az uj államigazgatási szolgálatok létrehozását, annak légoltalmi kiképzését. A városokban és a 10.000 főt meghaladó községekben újjászerveződtek a lakóházi önvédelmi csoportok, melynek paranosaokai légoltalmi kiképzésben részesülnek. Eredményesen zárult a légoltalmi tartalékalakulatok megszervezése és kiképzése, melynek során mintegy 960 fő áll a légoltalom rendelkezésére.. Az elmúlt évek során kiépültek azok a városi légoltalmi központok, amelyek rendelkeznek a szükséges technikai felszerelésekkel és alkalmasak a harckészültség biztosítására* Elkészültek és jóváhagyást nyertek azok a tervek, amelyek tartalmazzák a szükség óvóhelyek / árokóvóhelyek, szükségóvóhelyek / megépítését /készültség esetén/ a lakosság elhelyezését illetőe.i. Viszonylag jól zárultak az elmúlt évek légoltalmi gyakorlatai, ahol a szolgálatparancsnokok és egységeik - beosztottai