MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1961

1961-03-18 VB_107 - 1961_VB 107/41

- 5 ­Rocskár András elvtársat, a zsadányi állami gazdaság igazgatóját javasoljuk a bélmegyeri Keleti Fény tsz-be elnöknek. Elfogadva. Varjú János elvtársat, a sarkadi járási tanács elnökét javasoljuk a békési Szabadság tsz-be elnöknek. .ailfogadva. Turbucz István elvtársat, a vésztői tanács TB« elnökét javasoljuk a vésztői Aranykalász tsz-be elnöknek. Elfogadva. Perei András elvtársat javasoljuk a gyulai járásba a Hazafias Hép­í'ront titkárának. Elfogadva. A Megyei pártbizottság alapszervezetekhez intézett levelét a végre­hajtóbizottság elfogadta azzal. hogy a következőkkel kell még kiegé­sziteni: Utalni a pártniegbizatasokra, a most folyó brigádmunka ta­pasztalatai alapján. Foglalkozni a párt politikájához való vi­szonnyal, a párt politikája melletti kiállással. Vessük fel a veze­tők és a tömegek közötti viszonyt, egy pár példát kihozni a tsz­tagok véleményének semm bevételére. Utalni a Moszkvai Nyilat­kozatra, hogy a párt politikáját igazolja, foglalkozni a párt iránti bizalommal, a mezőgazdaság átszervezését felvetni. Králicz János és Soczó János közvetlen tagfelvételét a végrehajtó­bizottság: Elfogadta. Hegedűs János elvtárs kéri párttagsági es munkásmozgalmi keltét 1931-től elismerni. A végrehajtóbizottság a Régi Párttagok Bizottságának javaslata alap­ján munkásmozgalmát 1931-től elfogadta. Párttagsági keltét el­utasította. Dékany Andrásne elvtársnő kéri párttagsági es munkásmozgalmi keltét 19^2-tol ensmernié A végrehajtóbizottság a Régi Párttagok Bizottsága javaslata alapján munkásmozgalmi keltét Í932~től elfogadta, rártsagságát elutasitotta. Gráfig Pál elvtárs kéri párttagsági keltét 1928-tól és munkasmozgal­mi keltét 1919-tól elismerni. A végrehajtóbizottság munkásmozgalmát 1919-től a régi Párttagok Bi­zottságának javaslata alapján elfogadta. Párttagságát elutasitotta. özy. Mladonyiczki Pálné kéri párttagságát és munkásmozgalmi kel­tét 1930-tól elismerni. A végrehajtóbizottság muiusásmozgalmát l93o-tól a Ré^i Párttagok " Bizottságának javaslata alapján elfogadta. Párttagságát elutasitott a. Plavecz Andrásne elvtársnő kéri munkásmozgalmi keltét 1931-től el­ismerni. elfogadva.

Next

/
Oldalképek
Tartalom