MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1961

1961-03-04 VB_106 - 1961_VB 106/20

­: . ~7 ­elején és az év folyamán egyből való tagfelvétel által alakultak dög, és azóta nem vettek fel tagjelöltet. A területen szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy páartszer*­vezeteink még mindig elég tervszerűtlenül foglalkoznak a tag­és tagjelöltfelvétellel, líem tudják /pl. larhos, Békés, Murony ÁG, Békésszentandrás/ hogy kikkel kellene foglalkozniuk, akik­ből később tag jelöltet, majd tagot tudnának nevel ni k tevés helyea folyik előkészitő munka ennek érdekében. Ritka as olyan eset, mint pl, a Gyulai Húsüzem, ahol előre méghatározzák, kikkel fog­lalkoznak ugy, hogy tagjelölt legyen. Másrészről, arait a fel­dolgozott statisztika is bizonyít, a pártszervezetek a aár fel­vett tagjelöltek és tagok fele sen támasztanak megfelelő kö­vetelményeket. "Alacsony politikai mércét szabnak a'felvettek felé. Mutatja ezt az uj tagok egy részének passzivsága, párthoz való viszanya, pl. igen kis része végez valamely tömegszarvben, ragy mozgalomban aktiv munkát. Akilépések, kizárások, elutasí­tások okai ie mind a fentieket támasztják alá. '"'.-•.'-' • ' ' " • A tagjelöltek politikai nevelésére emellett általában van törek­vés, ami főként abban nyilvánul'meg, hogy a tagjelöltek kb, 9o % bevonják szarvezett-szerii pár tok tatásba. Egyes területeken /pedagógus és üzemi pártszervezetek/ tapasztalható az is, hogy pártfeladatokat adnwk a tagjelölteknek. Sajnos a' termelőszövet­kezetekben, ahol a legtöbb tj.felvétel volt, ilyen irányú mucik a • kevésbé folyik. Ahol *:dnak is megbízatásokat a tagjelölteknek, annak számonkérése legtöbb helyen elmarad. A tagjelöltek taggá minősítését a járási VB-k és községi párt VB-k nem tervszerűen segítik elő. Illetve ne& kisérik megfelelően fi­gyelemmel a 6 hónap, avagy az 1 év tj.idő lejártát. A községi VB-k egy részénél nem vezetik az előirt módon é párttagság ala­kulását mutató kartonokat. így nincs pontos képük a területükön lévő felvétel helyzetéről /Szarvas, Békés községi bizottság./ Állandóan rendkivül magas negyei szinten a régi "szakállas" tag­jelöltek száma. Jelenleg 5*6 fő a 6 hónapon túli és 82 -fő az 1 éven túli tagjelöltek száma, Az ossz tagjelöltéknek fcb. 1/4 része olyan tagjelölt, akiket már taggá kellett voInai minős iteni. Ezek ­a számok azt bizonyítják, hogy pártbizottságaink,"pártszervezete-

Next

/
Oldalképek
Tartalom