MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1959
1959-09-23 VB_69 - 1959_VB 69/49
- 10 teái a vezetést, megszilárdítani a aunkaf a jolinet. Ez a munka feltételezte, hogy az el távolított vezetőket visszahelyezzük és eltávolítsuk azokat az elemeket, akik kompromitálták magukat az ellenforradalom idején. Szívós politikai munkával rendezni kellett a gépállomások 5s termelőszövetkezetek viszonyát. Ezeket a feladatokat mind el kellett végeznünk az állami gazdasagok vonalán is. Az állami gazdaságok területe is eléggé meg volt fertőzve különböző ellenséges elemekkel, akik ha nyíltan nem is mertek fellépni a népi demokráciával szemben, de ott, ahol lehetett, gátolták a gazdaságok megszilárdulását. 1958-br.n az addig végzett SZÍVÓS politikai munka következtében megyénkben is a mezőgazdaság szocialista átszervezésének további lehetőségei jöttek létre. Az előrehaladás egészséges kibontakozását egy sör elvi-politikai kérdés is zavarta, amit a Központi Bizottság decemberi határozata tisztázott* Ilyen volt például többek között az önkéntesség elvének helyec értelmezése, az rtszeryezás és a termelés fokozásának összhangja, a fő forma határozott megjelölése, vagy ami nálunk nagymértékben gátolta a számszerű fejlesztést - a szektáns dogmatikus baloldali elhajlás, amely elsősorban a tsz-vezetőknél és párttagoknál volt tapasztalható. A megyei pártbizottság a KB.decemberi határozatát széleskörű megyei pártaktíván vitatta meg, amelyet követtek a járási, községi aktivaülések, egészen az alapszervezeti taggyűlésekig bezárólag, valamint a népnevelők 2-3 estén való kioktatása és személyekhez szóló beosztása. Megállapítható, hogy a gondos előkészítő munka után komoly eredményeket értünk el megyénkben a számszerű fejlesztés terén, A KB,decemberi határozata végrehajtása során a termelőszövetkezetekbe 14,600 család, 16,19o tag lépett be ezávben, a földterületük pedig 82,4oo khval növekedett, 72 uj mezőgazdasági termelőszövetkezet és 56 termelőcsoport alakult, Különösen nagyot lépett előre a sarkadi és a mezőkovácsházi járás, a szeghalmi járás pedig termelőszövetkezeti járás lett. A számszerű fejlődés következtében ,.ex ón'.iben jelenleg 268 mg. tsz, 27.ooo családdal, 3o.f?oo taggal, 247.000 kh-on és 194 termelőcsoport 9.ooo családdal, 9.247 taggal, 54.;ioo kh-on működik,A megye ossz területéből a termelőszövetkezetekhez 36 % tartozik, az állami gazdaságok, állami vállalatok, valamint a termelőszövetkezetek együttes területe a megye területének 54.7 /-át képezi. | - y s~.