MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1957

1957-09-26 VB_19 - 1957_VB 19/4

- 3 - Sü.­Foglalkozni kivánunk, hogy bár nem törtónt meg az, amit az ellenfor­radalmárok akartak és ebben elsősorban a Szovjetunió segitsóge a dön­tő. Felvetni, hogy páratlan dolog az, hogy egy nemzetet kétszer sza­baditott fel egy másik nóp, mint Magyarországot a Szovjetunió. Fel­vetjük, hogy a szovjet hadsereg segitsóge mellett a Magyar Szocialis­ta Munkáspárt ós a Forradalmi Munkás Paraszt Kormány létrejötte, prog­rama, tevékenysége az, amely kivezette a népet ebből a helyzetből, megteremtette a normális életet. Ez volna a bevezető rósz. Utána felvetnénk a párt iránti szeretet kérdését. Az októberi ese­mények alatt a pártra sok rágalmat szórtak, az ellenforradalom még­sem tudta beszennyezni*, még tisztábban áll az ifjúság, a KISZ tagok szivében. Foglalkoznánk azzal, hogy ez a párt 4 évtizede volt a mun­kások, parasztok vezetője, a nóp érdekét képviselte. Azután akarunk arra kitérni, hogy az októberi eseményekben az ifjú­sági helyzetben kialakult politika hogyan nézett ki. Létrejöttek a különböző ifjúsági szervezetek, többnyire fasiszta szervezetek. A pártnak márciusig ifjúsági szervezete nem volt. AZ októberben ala­kult ifjúsági szervezetek november 4-e után megszűntek. 4- ifjúsági szervezet maradt mint MAFISz, EPOSz, stb. Ezeket a szervezeteket nagy többségében a Disz volt vezetői hozták létre. Tevékenységük poziti­ven értékelhető, mert a kommunista fiatalok, Disz-tagok hozták létre. A mi befolyásunk alatt állt az EPOSz is és a MAFISz is. Ezek alakul­tak át márciusban KISz-re. Értékelést adunk a DISz szerepéről is a megyében. Van hajlam arra, hogy a DISz-ről általában mint rosszról beszélnek. Ez nem helyes, mert nagyrésze a KISz-be átjött. A Kommunista Ifjúsági Szervezet lét­rehozásában a üisz fiatalok vettek részt. Most is ezek a fiatalok ve­zetik a KISz-t. Itt tisztázni kell, hogy bár a Disz-nek voltak hibái, mégis a KISz elődjének tekintjük ezt a szervezetet, ami jó volt ben­ne, azt tovább akarjuk fejleszteni. A Disz-t nem azért támadták el­sősorban mert Dizs volt október előtt és után, hanem a párt ifjúsági szervezete ellen ment éveken keresztül a témadós. Azon volt a vita, hogy az ifjúsági szervezetet ne a párt vezesse. Látni kell, hogy az ifjúságban volt legnagyobb törés 1953-tól, amikor tulfejlesztettük a nehézipart, a Nagy Imre politika, a XX. kongresszus, személyi kul­tusz, Rákosi elvtárs leváltása stb. A gazdasági ós.politikai hibák­tól elhatárolva nem lehet értékelni a Disz munkáját, ebben álláspon­tot foglalni. Márciusban 5 ifjúsági szervezet volt országosan ós a párt egyet sem mondhatott magáénak. Visszaemlékezünk arra, hogy amikor megyénkben kibontotta zászlaját a KISz, milyen vélemények,ellentétek voltak, hogy helyes-e a pártnak ez a döntése. Mostmár látjuk ennek helyessé­gét, bizonyitja a KISz taglótszám is A KISz a párt mellett áll ós a párt politikáját követi. Értékeljük a KISz megyei Szervező bizottságának tevékenységét, a KISz szervezetek tevékenységét, 6 hónap alatt mit hajtottunk végre. Elmondjuk, hogy szervezeteink legfőbb jellemzője, hogy egyértelmű, nyilt politikai állásfoglalást tesznek a párt mellett és a párt politikája mellett. Azok az ifjúsági szervezetek, amelyek nem a párt vezetése alatt áll­tak, a párttól való függetlenséget hirdették. A KISz nyiltan a párt mellett áll. A MAFISz-t amikor szervezték a ruhagyárban, a kerületek­ben, a kommunista fiatalok nem is léptek be, nem látták a célját en­nek a szervezetnek. Másik legfőbb jellemzője a KISz szervezeteknek, az öntevékenység, job­ban mint volt a DISz idejében. Ifjúsági találkozókat KISz alapszerve­zetek önállóan szervezlek, a KISz megyei vezetőképző tábor megoldá­sa, tagfelvétel. Nincs a KISz-nek apparátusa, hogy mindig ott legye­nek a járási, községi alapszervezetekben, rávannak utalva az öntevé­kenységre ás ez pozitiv jelenség a KlSz szervezetek tevékenységében. /

Next

/
Oldalképek
Tartalom