MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1989
1989-09-11 PB_178 - 1989_PB 178/19
- 17 jogú szakértőként Hüttner Vilmos, Szőnyi Ernő és dr. Kibédi-Var ga Lajos elvtársak vennének részt, továbbá kérünk arra felhatal mazást, hogy a tárgyalások témájától függően a szakértői stáb szükség szerint bővíthető legyen. Végezetül: valamennyien tudjuk, hogy az előttünk álló, rendkívül feszes politikai időszak legfontosabb feladata - amely közérdek és nem pártérdek - az MSZMP újjászervezése. A párt új arculatának, új társadalmi bázisának megtalálása, a megváltozott párt törekvéseinek hitelesítése. Ez a hitelesítés azonban nem tudható le kongresszusi deklarációkkal, személyi változásokkal - bármilyen nagyarányúak is azok. Akkor hitelesíthetjük az új pártot, ha az emberek, a társadalom tagjai mindennapjaik során mint munkavállalók, mint termelők, mint fogyasztók, mint a városok polgárai, nap mint nap tapasztalják, hogy ez a párt nemcsak nevében, szépen hangzó programjában, hanem napi politikai gyakorlatában, stílusában is változott. Erre az időszakra tehát készülnünk kell saját területünkön, településeinken úgy mint me gyei szinten. Az erre irányuló munkát megkezdtük, és reméljük, hogy ennek a jelei már a közeljövőben is érzékelhetővé válnak. Meggyőződésem, hogy képesek vagyunk arra, hogy átalakítsuk a pártot. Ennek biztató jeleit a közelmúlt megyei politikai eseményei is erősítik. Az írásos anyagban szereplő, meglehetősen borús képben azért reménytelibb sugarak is átütöttek. Konkrétan a kongresszusi kül döttek választására utalok, amelyeken a párttagság igen nagy számban vett részt, sok új jelöltet termelt ki, akikkel később a tanácstagi ill. képviselő választásokon is számolhatunk. Én ezek közé a kedvező új fejlemények közé sorolom, hogy igenis ta pasztalhatóan megkezdődött egyfajta kijózanodás a párt aktívája és a párthoz közelálló szervezetek, elsősorban vezető beosztású dolgozói részéről. Azt tapasztaljuk, hogy munkások és érteimisé giek, állami, társadalmi és tömegszervezeti, ifjúsági szervezetek tisztségviselői sorra keresnek bennünket, szorgalmazzák egy tisztességes elvi alapokon nyugvó, de újjászőtt kapcsolatrendszer, összefogás kialakítását. Ugyanilyen törekvéseket tapasztalunk a társadalmi stabilitás megőrzése, és az ennek szolgála| BÉKÉS MEGYEI LPVÉLTAR /%