MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1989
1989-05-16 PB_175 - 1989_PB 175/29
- 28 KARASZ GYDRGYNE elvtársnő: Szeretném kiegészíteni, amit Bartos elvtárs elmondott. Amikor kértük az alapszervezetektől a javaslatot, gondolkodtam hogyan fogunk ebből kijönni, üzemi alapszervezet, üzemi javaslatot fog hozni, azután nem úgy sikerült, két jelölt lett javasolva mindenféle beleszólás nélkül a pártbizottság. Visszatérő téma, nem tudtam a testülettel keresztül vinni azt, amit szerettem volna, mert nem fogadta el a testület s nem fogadták el az alapszervezeti titkárok sem, hogy a községben a 665 párttagot hívjuk meg a művelődési központba és a település párttagsága döntsön egy aktíván, hogy ki legyen a megyei pártbizottság tagja. A jelölt ott ismertesse programját, mert ennek alapján tudják eldönteni, alkalmas-e, vagy nem. Ezt a javaslatomat a testület nem fogadta el, pedig így demokratikusabb lett volna a delegálás, mert szélesebb kör véleményén alapult volna. A jövőben küldöttet állítunk az egész község tagsága fog titkosan szavazni.