MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1988

1988-03-31 PB_165 - 1988_PB 165/49

tározottságát tompítja, hogy a párttagság egy része úgy látja, hogy központilag sincs meg a határozatok végre nem hajtásáért a felelősségrevonás. Ez csökkenti a helyi határozatok végrehajtásáért érzett felelősséget is. Ezen a területen nincs kellő kezdeményezés, bátorság a hatás­körileg illetékes pártszervezetekben, és pártszervekben sem, sok esetben nem kezdeményeznek fegyelmi eljárást a felelős személyekkel szemben. Ez csökkenti a párttagság aktivitását, egyéni kezdeményezőkészségét, növeli a kö­zömbösséget, a passzivitást, csak a szükséges formális tevékenységi módokban való részvételre szűkül a munkában való részvételük. A fegyelmi munkát is nehezíti a több helyen megfigyelhe­tő, tapasztalható kétarcúság. Csak mások esetében, más munkahelyi környezetben, pártszervezetben elkövetett dol­gokat tesznek szóvá, miközben ugyanolyan tartalmú jelen­ségeket a saját környezetben megengedhetőnek tartanak. A másutt tapasztalt fegyelmi felelősségrevonást egyetér­téssel fogadják, sőt nemegyszer követelik, miközben a saját környezetben elnézik azt, netán hasonló fegyelmi eljárás kezdeményezését ellenérzésekkel fogadják. Találkozunk azzal is, hogy a pártbüntetést nem tartják kellően súlyosnak, hogy az adott pártbüntetéseknek nin­csen meg a kellő visszatartó ereje. Az is tapasztalható, hogy a párttagság nem ismeri eléggé a szocialista együtt­élési elveket, a be nem tartásukból származó követelmé­nyeket, így csak akkor válik az egész fegyelmi munka ér­demlegessé, amikor már késő, amikor személyes elmarasz­talás következik belőle a párttagság számára. Az összességében eredményes, a fegyelmi jogkor kiszélese­désével hatékonyabbá vált fegyelmi munka jelentősen hozzá­járult a megye párttagsága javuló, szilárd fegyelmi álla­potához, a pártegységhez. A XIII. kongresszuson elfogadott • 10 •.

Next

/
Oldalképek
Tartalom