MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1988

1988-03-31 PB_165 - 1988_PB 165/42

a párttagság elkötelezettségét a szocializmus ügye mellett, azt a készségét, hogy alkotó módon részesei legyenek az e­löttünk álló feladatok megoldásának. A közelmúltban elköve­tett hibák miatti - helyenként igen éles - kritkája elle­nére is megvan a párttagság cselekvési egysége, készsége a feladatok megoldásának vállalásában. A közvélemény szerint az utóbbi időkben jelentősen romlott az állampolgári fegyelem, nőtt a törvényesen előirt együtt­élési szabályok megsértésének és megsértőinek a száma. A párttagság fegyelmi helyzete a kiszabott pártbüntetések a­lapján történő vizsgálata azt mutatja, hogy 1982-ig emelke­dett a pártfegyelmi büntetések száma /230/, azóta pedig fo­kozatosan, évről évre csökken /1986-ban 127/, négy év alatt a korábbi 55 %-ára esett vissza. Csupán a "munka és szolgála­ti fegyelem megsértése" kategóriában figyelhető meg emelke­dés . Figyelmet érdemel az, hogy a pártbüntetésben részesülők kö­zött sok a fiatal párttag, mintegy fele azok közül kerül ki, akik az utóbbi tíz évben nyertek felvételt. Ezt nem lehet csupán a politikai tapasztalatlanságuk számlájára irni, va­lószinűsithető a felvételi követelmények lazább érvényesülé­se is. A párttagság szociális összetétele szerint a fegyelmi elmarasztalásban részesülők között változatlanul magas a mun­kások és a szellemi foglakozásúak részaránya, magasabb, mint a párttagságon belüli arányuk, bár számuk csökkenő tendciájú, különösen a munkásoknál. Bár a fegyelmi büntetések száma csökken, arányuk a párttagsá­gon belül nem magas, 1986-ban a párttagság 0.35 %-a részesült pártbüntetésben, mégis érdemes a vétségek nemeit vizsgálat tárgyává tenni. Változatlanul az első helyen van az "Erkölcs­telen magánélet és magatartás", majd a "Társadalmi tulajdon­ban okozott kár", a "Munka és szolgálati fegyelem megsértése"

Next

/
Oldalképek
Tartalom