MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1987

1987-01-06 PB_158 - 1987_PB 158/57

7. A megyei tanács szakigazgatási osztályai jobb koordináló munkával támasszanak magasabb igényt az irányitási terü­letükön működő munkahelyek beiskolázási terveivel szem­ben, az ágazat fejlődési irányaival összhangban. A közmű­velődés és a felnőttoktatás szakemberei dolgozzanak ki olyan formákat, amelyek a legképzetlenebbek kulturális fel­zárkózását is sikeresen segiti. Az intézmények a szolgál­tatásokat, foglalkozásokat úgy tervezzék, hogy az a munka­időalap védelmét is szolgálja. HATÁRIDŐ: folyamatos FELELŐS; dr. Becsei József elvtárs 8. A fizikai dolgozók művelődési lehetőségeinek javitása érde­kében össze kell hivni megyei aktivá értekezletet a felnőtt­oktatásban és a közművelődésben dolgozók számára. HATÁRIDŐ; 1987. május 3o. FELELŐS; Várai Mihályné elvtársnő 9. Az állami, társadalmi és érdekképviseleti szervek a Békés megyei Népújság sajátos eszközeivel segitse a feladatok meg­ismertetését, végrehajtását, az akadályozó tényezők elhárítá­sát, a jó kezdeményezések elterjesztését. HATÁRIDŐ; folyamatos FELELŐS; az illetékes szervek vezetői 10. A helyzetértékelés és a feladatok ismertetésére a gazdasági vezetők januári aktivaértekezletén kerüljön sor. HATÁRIDŐ; 1987. január 15. FELELŐS; Csatári Béla elvtárs 11. A végrehajtás ellenőrzését a megyei párt- végrehajtóbizottság két év múlva végezze el. HATÁRIDŐ ; 1989. január 3o. FELELŐS: Csatári Béla elvtárs Békéscsaba, 1986. december 17. \J^­f^K MEGYEI PÁRT- YÉGREHAJTÓBIZOTTSÁG

Next

/
Oldalképek
Tartalom