MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1987
1987-09-04 PB_162 - 1987_PB 162/92
- 16 vállalók reális anyagi elismerését. A nyelvtanárok többlet feladatvállalását az iskolai vezetés is ismerje el. Felelős: gazdasági egységek vezetői, művelődési szakigazgatási szervek Határidő: folyamatos 4. Erősiteni szükséges a középiskolát végzettek felsőfokú intézetekbe történő továbbtanulásának segitését és ösztönzését. Tartalmasabb, sokrétűbb előkészitő tanfolyamokkal már a középfokú oktatás mellett növelni kell a felsőfokú képzésben továbbtanulni szándékozók arányát. E munkába kapcsolódjanak be a gazdasági egységek is anyagi és szellemi erejük mozgósításával. Nagyobb propagandát keli fordítania megyében működő felsőoktatási intézmények középiskolások előtti bemutatásá r ?> a továbbtanulás megyei lehetőségeinek ismertetésére, Az agrár- és pedagógus szakemberek képzésének fejlesztése mellett továbbra is kiemelt figyelmet fordítsunk - összhangban a megye szakamberszükség] étével - a pénzügyi szakemberek kihelyezett, felsőfokú képzésének biztosítására is. El kell érni, hogy a jelenlegi képzés évfolyam rendszerű, két osztályos tagozattá fejlődjön, melyhez a technikai, objektív feltételek már rendelkezésre állnak, Felelő &• párt, állami, gazdasági vezetők Hatá rioő: folyamatos 5. A megyei sajtó kozremiikódésévr?l - bevonva a helyi és az üzemi sajtót, valamint a kábeltelevíziós hálózatokat is - a tömegkommunikáció adjon gyorsabb, nyíltabb válaszokat a felvetődő országos és helyi problémákra, secjitsp a lakosság eligazodását a gazdasáqi-társadalmi kibontakozás napi feladataiban. Felelős: megyei pártbizottság ideológiai titkára Határidő: folyamatos