MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1987
1987-07-09 PB_161 - 1987_PB 161/21
TISZTELT PÁRTBIZOTTSÁG! A Központi Bizottság július 2-i ülésén megtárgyalta a gazdasági-társadalmi kibontakozás programját, valamint a vállalati adó- és árrendszer továbbfejlesztésének, a személyi jövedelemadó bevezetésének és a nyugdíjrendszer változtatásának irányelveit. A napirend előadója Németh Miklós elvtárs, a Központi Bizottság titkára volt. A napirendről a sajtóban megjelent közlést is figyelembe véve az előadói beszéd alapján adok tájékoztatást. Ismeretes a pártbizottság előtt, hogy a gazdasági-társadalmi kibontakozási program kidolgozásával párhuzamosan már múlt év decemberétől folyik a kormányzati szerveknél a konkrét tennivalókat meghatározó munka. A pártdokumentum egyrészt már épiteni tudott ennek részeredményeire, másrészt olyan követelményeket fogalmaz meg, melyek a további állami munkához irányt mutatnak. Volt olyan elképzelés, hogy a Központi Bizottság megismerkedhessen a kormányprogram tervezetével is. A párhuzamosan, de két sikon folyó munka kölcsönös összefüggéseit mérlegelve azonban a Politikai Bizottság úgy Ítélte meg, hogy az állami szerveknek a Központi Bi_ zottság állásfoglalását követően még némi időre van szükségük, hogy konkrét feladataikat a párt programjához igazitsák, s igy léphessenek vele a Parlament, az ország nyilvánossága elé.