MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1986
1986-03-27 PB_154 - 1986_PB 154/52
A vezetőkkel szemben támasztott követelmények mindegyike fontos, de alkalmazásuk során figyelembe kell venni az egyes területek sajátosságait. A felszabadulást követően voltak olyan időszakok, amikor a vezetők kiválasztásában a politikai megbízhatóság szinte kizárólagos szempontnak minősült. Amikor a munkásosztály a hatalom meghódításáért, majd az ellenforradalom után megvédéséért harcolt, ez indokolt volt. A politikai alkalmasság követelményéről, amely magában foglalja a szocializmus melletti elkötelezettséget is, természetesen ezután sem mondhatunk le. Ma már azonban azt is joggal elvárhatjuk, hogy a vezetők kellő marxista-leninista elméleti, politikai felkészültséggel rendelkezzenek. Értsék a párt politikáját, képesek legyenek a maguk területén annak önálló alkalmazására, döntéseik, intézkedéseik várható hatásainak felelős mérlegelésére. A vezetők körében a korábbinál gyakrabban előfordul, hogy nem állnak ki a párt politikája mellett. El kell várni tőlük, hogy legyenek aktiv részesei a politika alakitásának, és minden helyzetben nyiltan hirdessék, képviseljék a párt általános politikáját, különösen pedig a munkaterületüket meghatározó gazdaságpolitikát és kultúrpolitikát. Ezt azért sem felesleges hangsúlyozni, mert az általános egyetértés mellett fenntartások is tapasztalhatók a politika egyes részterületeit illetően. A bonyolultabb, nehezebb feltételek közepette több a konfliktus, a feszültség, a vita, de a vezetőknek ilyen körülmények közöttis meg kell állniuk a helyüket, szilárdan képviselve a párt politikáját.