MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1983
1983-05-05 PB_135 - 1983_PB 135/12
- 11 Bizakodó vagyok azért is, mert az ifjúságpolitika területén sincs szükség gyökeres fordulatra a jelenleg is folyó munkát kell hatékonyabban, hozzáértőbben nagyobb figyelemmel, fegyelmezettséggel végezni, mert vannak jó tapasztalatok a megyében. Az ifjúságpolitika megvalósításán számottevően példamutatóan ténykedők sora bizonyitja azt, akik már kipróbált jó gyakorlatot folytatnak. Emlithetném például, hogy milyen magas szinvonalu eredményt értek el a fiatal szakemberekkel való foglalkozás, képességeik kLbontakozta tása segitésével az Orosházi Állami Gazdaságban, a szocialista értelmiségi képzés érdekében a KISZ-munka szoros integrálásában a DATE Főiskolai Karán, a diákok demokratizmusra történő nevelésében a szeghalmi Péter András Gimnáziumban, a fiatal értelmiség közéletbe való bevonásában a gyulai Megyei Kórházban, vagy a fiatalokkal történő folyamatos párbeszédre, aktivizálásukra a TCSV-nél, a Volánnál, a Konzervgyárnál, az Orosházi Üveggyárnál, a Nagyszénási Október 6. Tsz-nél s a sort lehetne folytatni. Az is igaz, hogy az ilyen szinvonalu jó gyakorlat a megye egészében rem általános, de a jó példák is bizonyitjék, hogy nincs semmi lehetetlen, teljesíthetetlen, emberfeletti. Egyébként a felsorolt egységek az élet egyéb területén is jó eredményről adhatnak számot, több tényező mellett talán éppen a fiatalokkal való szinvonalas foglalkozás következtében is. Ezek a jó tapasztalatok azt is igazolják, hogy a tennivalókat csak a fiatalokkal együtt lehet megoldani. Tehát kulcskérdés, hogy mennyire érzik fontosságukat, mennyire számit a szavuk, s hogy nem csak mint passziv végrehajtókra van szükség. Ezért is tartom rendkivül fontosnak azt a gondolatot, ami ugy fogalmazódott meg a VB dokumentumaiban, hogy a fiatalokat folyamatosan meg kell nyerni eszméinknek, a párt politikájának. Ehhez minden szinten szükség van egyfajta folyamatos aktiv párbeszédre, a gondok, problémák őszinte felvetésére. Messzemenő következtetést nem akarok levonni, de megemlitem, hogy ugy tűnik ezen a területen is van még tennivaló, mert pl, a KISZ alapszervezetek beszámoló- és feladatmeghatározó taggyűléseinek egyharmadán a gazdasági vezetés nem képviseltette magát, vagy 5 %-ukon a pártszervezet nem jelent meg. Tudatában vagyunk annak, hogy ha az ifjúságpolitikai tevékenységet magasabb szinvonalura kell emelni, ez egyben szükségképpen jelenti a KISZ tevékenységének szinvonalasabbá tételét is. Ami bizakodásra ad okot, különösen az, hogy rendelkezünk egy aktiv, tenniakaró maggal, amely kész és képes nehéz körülmények között is a fiatalokért, a közös ügyért a fiatalok között ténykedni. Alapvetően tehát rajtunk, az irányi tó szerveken múlik, hogy menynyire tudjuk ezt a tenniakarást kibontakoztatni, cselekvően létező erőként megőrizni, továbbfejleszteni. A KISZ tevékenységével kapcsolatban kedvezőtlen feltételként megemlitem, hogy különösen az anyagi feltételek vonatkozásában folyamatos romlás következett be. Megértve a nehéz helyzetet, de talán éppen ezért is ugy vélem, a KISZ rendelkezésére álló státuszokat az anyagi támogatást is a vele szemben támasztott követelményekhez kellene méretezni, mert egyébként rövid időn belül a mozgalom nehéz helyzetbe kerül.