MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1983
1983-05-05 PB_135 - 1983_PB 135/6
tett intézkedések pozitívak voltak, a fegyelmezetlenségek megelőzéséhez vezetett. A két pártértekezlet között 159 érvényes pártfegyelmi döntés született. Az elmúlt 3 évben 182 a legsúlyosabb büntetésben az előző ötéves ciklusban 49, most 3 év alatt 64 fő kizárásban részesült. A fegyelmi munka - tapasztalatom szerint - javult az alsóbb pártszervezetekben is. Vitás határesetekben a városi fegyelmi bizottság tagjai is közreműködnek az eljárás ügyrendszerü lefolytatásában. Negativ jelenségnek tartjuk, hogy a pártmegbizatás és a pártélet elhanyagolása miatt a felelősségre vonás gyakran elmarad. Magam részéről az előterjesztett anyagban foglaltakkal teljes mértékben egyetértek, elfogadásra javasolom, s véleményem szerint amennyiben határozatra emeljük, jó segitséget fog adni munkánkhoz. DOMOKOS JÁNOS: /megyei KSH igazgatója/: A Központi Bizottság legutóbbi ülésén a XII. kongresszus óta eltelt időszakot áttekintve és elemezve, nagy jelentőségű határozatot hozott, amely kimondja, hogy az előttünk álló években, a XII. kongresszus határozatainak végrehajtására, a hatodik ötéves terv teljesítésére kell összpontosítani erőinket. A KB határozata politikai, ideológiai, gazdasági és társadalompolitikai, valamint a párt belső életével kapcsolatos több kérdésben foglalt állást és teremtett tiszta helyzetet, amelyre nagy szükség is volt már, és a párttagság várta is a döntéseket. Egyetértek az előre kiküldött irásos anyagban szereplő azon megállapítással, hogy a XII. kongresszus fő célkitűzései és a megyei pártértekezlet által meghatározott időarányos feladatok teljesültek. Ebben nagy szerepe van annak is, hogy az elmúlt három évben a gazdálkodó szervezeteknél kibontakozott a kezdeményező-készség, erősödött a vállalkozási kedv. A vezetők a népgazdasági érdekeknek és céloknak a korábbiakhoz képest jobban megfelelő vállalati magatartás-formát alakítottak ki az irányításuk alatt levő vállalatnál, szövetkezetnél. Az ipari termelés és kiskereskedelmi forgalom társadalmi szektorok szerinti megoszlását a megyében a következő adatok jellemzik. Az ipari termelés 85,2 %-ét az állami szektor, 13,5 %-át a szövetkezeti szektor, a magánszektor pedig csupán 1,3 %-ét állítja elő. A megye kiskereskedelmi forgalmából az állami szektor 45,6 %-kal, a szövetkezeti szektor 53,6 %-kal, a magánszektor mindössze 0,8 %kai részesedik. A magánszektor aránya a megye ipari termeléséből az országossal azonos, a kiskereskedelmi forgalomból való részesedése az országos 1,1 %-nál 0,3 százalékponttal kevesebb. A kisávállalkozási formák közül a vállalati gazdasági munkaközösséggel és a magánszemélyek által létrehozott gazdasági munkaközösséggel kivánok néhány gondolat erejéig foglalkozni. A vállalati 'gazdasági munkaközösségek száma az elmúlt év végén 71 volt és ez az országos adatnak a 2,6 %-ét képezte. A vállalati gazdasági munkaközösség iránti érdeklődés és szervezés az elmúlt évben nem volt általános, bizonyos fokú koncentrálódás figyelhető meg a már működő vállalati gazdasági munkaközösségeknél. Az ipari gazdálkodó szervezeteknél az év végén 33 vállalati gazdasági munkaközösség működött, 352 taggal, melyből például 18 gazdasági munkaközösség a MEZŐGÉP Vállalatnál volt. A kivitelező épitőipari ágazatba sorolt vállalatoknál a rault év végén 4 gazdasági munkaközösség működött 46 taggal. A gazdasági munkaközösségek alakitását szinte kivétel nélkül a vállalati és szövetkezeti vezetés kezdeményezte. Tapasztalataim szerint a gazdasági munkaközösségek alakitásánál és működésénél kiélezett munkahelyi feszültségek nem voltak, azonban szükséges figyelemmel kisérni az e forma keretében szerzett személyi jövedelmek nagyságát, hogy az reálisan arányban álljon a végzett munkával. A magánszemélyek által létrehozott gazdasági munkaközösségek száma 48, a munkaközösségi tagok száma pedig 219. '^ö^ v \ r> ->