MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1981

1981-04-10 PB_123 - 1981_PB 123/65

-17­feltételek is. Ilyen például a nyiltság. Sok tapasztalatunk van e téren. Ha nyiltan beszéltünk, mindig megértették az emberek, s ezt a nyíltságot a jövőben is folytatnunk kell. El­engedhetetlen továbbá a szavak és a tettek egysége. Többet és jobban kell politizálni a tömegek között, ehhez csökkenteni kell a pártmunka formális, bürokratikus vonásait. Mindig arra kell gondolnunk: a párt munkastílusát az állami és a társadalmi szervek is átveszik, a jót is, a rosszat is. Éppen ezért mi nem­csak saját magunkért vagyunk felelősek, amikor a munkastílust javítjuk. Ez kihat az egész országra. Most amikor a Központi Bizottság határozatát megtárgyalják a pártbizottságok, pártszervezetek tovább erősíthetjük a kommu­nisták kiállását a párt politikája mellett. Ez elősegítheti, hogy sehol az országban, a megyében a kommunisták jelenlétében ne maradjanak visszautasítás nélkül hamis nézetek, sőt rágalmak. A legalitás viszonyai között nem lehet legalább annyira kiállni az ügy mellett, mint az illegalitásban? El kell érnünk, hogy ál­talános tisztelet övezze a párt politikája mellett kiállást, vi­szont a lapitás, o cinkos némaság szégyen lenne. Végezetül kie­melném, hogy a konstruktív vitákra is szükség van. Meg kell hall­gatni a javaslatokat, s érdemben válaszolni rájuk. TISZTELT ELVTÁRSAK! Belpolitikai helyzetünk stabilitása lehetővé teszi a nyu­godt, tervszerű, rendszeres munkát. Minden fontos kérdés meg­oldására - s nemcsak gazdasági téren - van megfelelő programunk.. A politikai munkában azonban nem szabad várni az egyes kérdései; nap rendre tűzéséig. A kongresszusi határozatok, a párt korábbi állás­foglalásai alapján végezhetjük mindennapi, folyamatos munkánkat. Tevékenységünkben fel kell használnunk az ellenforradalom után újjászervezett és megújult pártunk tapasztalatait. Építhetünk ar­ra, hogy a párt és a tömegek közötti bizalom alapjai szilárdak. Nem elbizakodva, de magabiztosan haladhatunk előre a XII. kong­resszus határozataina!; végrehajtása, a szocializmus további si­keres építése útján.

Next

/
Oldalképek
Tartalom