MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1981
1981-04-10 PB_123 - 1981_PB 123/32
z. AZ SZKP XXVI. KONGRESSZUSÁRÓL. KEDVES ELVTÁRSAKI A XXVI. kongresszus jelentőségét most külön is kiemelte, hogy a szocializmus és a kapitalizmus világméretű küzdelme talán eddigi legbonyolultabb szakaszába jutott. A szocialista közösség országaiban az épitőmunkában elért igen jelentős eredmények mellett egy sor új kérdés vetődött fel, s komoly gondok is felszínre kerültek. Ezek megválaszolása, illetve megoldása hosszan tartó, gyötrelmes folyamat, amelyet külön megnehezítenek a nemzetközi burzsoázia felerősödött támadásai. Mindezzel összefüggésben a világ közvéleménye, minden számottevő politikai tényezője nagy várakozással tekintett a Szovjetunió Kommunista Pártjának XXVI. kongresszusára, arra, hogy az miként foglal állást a szovjet-amerikai viszonyról és más fontos nemzetközi kérdésekről, milyen irányvonalat jelöl ki a szovjet külpolitika számára. A Központi Bizottság kongresszusi beszámolója tényekkel alátámasztva mutatta be azt a hatalmas utat, amelyet a Szovjetunió a népgazdaság, a társadalmi-politikai viszonyok fejlődése terén az utóbbi tiz, illetve öt esztendő alatt tett meg. Az elért eredmények között különös jelentősége van annak, hogy a társadalmi össztermék a két tervidőszakban csaknem megduplázódott, számottevően nőtt a fűtőanyagok, a villamosenergia, a vas, az acél és a színesfémek termelése. A legutóbbi őt évben 17 százalékkal nőtt a lakosság egy főre jutó reáljövedelme, mintegy 25 százalékkal nőttek a társadalmi juttatások. Emelke-