MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1980
1980-10-29 PB_120 - 1980_PB 120/30
-13A beszámolóban és a vitában - helyenként ugyan ellentmondásosan - megfogalmazódtak a kibontakozásra vonatkozó álláspontok is. A párt vezető testülete egyértelműen kiállt a szeptember eleji megállapodásokban vállalt kötelezettségek teljesítése mellett. Ugyanakkor határozottan leszögezte, hogy ennek előfeltételét az anarchikus jelenségek felszámolása* a normális termelőmunka beindítása jelenti. Nyomatékosan hangsúlyozta, hogy nem enged az ellenzék szocializmusellenes követeléseinek, s nem hagyott kétséget aziránt, hogy Lengyelország a jövőben israaaradéktalanul eleget tesz szövetségesi kötelezettségeinek. A Központi Bizottság fontos gazdasági elhatározásokra jutott. Ezeknek lényege, hogy a lakosság életszínvonalának védelme, az infláció megfékezése, az ellátás súlyos problémáinak megoldása érdekében jelentősen módosítani kell a felhalmozás és a fogyasztás arányát, valamint a mezőgazdaság támogatásának rendszerét. A Központi Bizottság mostani ülésének az volt a legfontosabb feladata . hogy állásfoglalásaival, a további teendők meghatározásával eligazitsa és mozgósítsa a párt tagságát, helyreállítsa a párt egységét és cselekvőképességét. A plénum elhatározta a rendkivüli pártkongresszus előkészítésének megkezdését. Ennek során kell kidolgozni az ország további politikai* gazdasági, társadalmi fejlődésének átfogó, hosszútávú programját. Pártunk a szocialista közősség testvérpártjaihoz hasonlóan mindvégig nagy figyelemmel és bizonyos aggodalommal követte a lengyelországi eseményeket, amelyk konkrét gazdasági kapcsolatainkban is okoznak fennakadásokat. Több alkalommal kifejezésre juttattuk szolidaritásunkat á lengyel néppel, a lengyel kommunistákkal. A jelenlegi nemzetközi körülmények között különösen nagy a jelentősége annak, hogy a Lengyel Egyesült Munkáspárt politikai eszközökkel találjon szocialista kiutat a válságos helyzetből.