MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1980

1980-10-29 PB_120 - 1980_PB 120/24

-7­Khomeini hatalomrajutását követően a papi vezetés nyil­tan meghirdette szándékát az iszlám forradalom kiterjesztésé­re Irakra és más arab országokra. Éles propaganda- és politikai harcot indítottak az iraki Baath Párt általuk istentelennek ki­kiáltott rendszere ellen. Az iráni ós az iraki szembenállás ki­hatott a kót ország viszonyának minden területére, Irán lázadásra szította az iraki lakosságnak csaknem fe­lét kitevő sutákat, támogatást nyújtott a kurd felkelőknek, Irak pedig az Iránban élő arab kisebbség nacionalista követeléseit ka­rolta fel, s menedéket adott a sah elűzött híveinek. A túlzottan magabiztossá vált iraki vezetés szeptember kö­zepén úgy itélte meg, hogy a kót ország közötti erőviszonyok, va­lamint a nemzetkőzi helyzet lehetővé teszi a katonai fellépést Iránnal szemben. Az időben ós térben korlátozottnak szánt villámháborús terv azonban az iráni hadseregnek a vártnál keményebb ellenál­lása miatt kudarcot vallott. Az akció igy elhúzódó , mindkét fél számára komoly veszteségeket okozó háborúvá szélesedett. A tartósnak mutatkozó fegyveres konfliktus súlyos nemzet­közi következményeket vonhat maga után. A háborús károk miatt mindkét ország beszüntette olajszállításait, ami érzékenyen é­rintheti a világ jelentős részének kőolajellátását. A harci cse­lekmények veszélyeztetik a Perzsa-Öböl térségének, az olajszál­lítás! útvonalaknak a biztonságát. A tőkés országok érzékenyen reagálnak az olaj ellátásukat fenyegető helyzetre. Az Egyesült Államok , bár szavakban a be nem avatkozás álláspontjára helyezkedett, a gyakorlatban működésbe hozta diplomáciai és katonai mechanizmusát, megkezdte a felké­szülést az esetleges közbelépésre. Igyekszik rávenni nyugat-eu­rópai szövetségeseit ás Japánt egy közös flotta összevonására a

Next

/
Oldalképek
Tartalom